A román másodosztályban szereplő klub az egy héttel ezelőtti hazai első mérkőzésen 2–1-re kapott ki, így még reménykedhetett a továbbjutásban a szerda délutáni idegenbeli összecsapáson.
A visszavágó viszont nagyon rosszul indult a Corvinul számára, hiszen egy nagy egyéni hibából a kazahok már az első negyedórában betaláltak. A szünetig több találat már nem esett, az 57. percben aztán az Asztana egy újabb védelmi hiba után megduplázta az előnyét, és lényegében bebiztosította a továbbjutást. Ezzel azonban nem elégedtek meg, szűk percen belül ugyanis még háromszor találtak be, így a hajrára már 5–0-ra vezettek. A Corvinulnak összejött a szépítés Velisar távoli lövésével, az utolsó gólt azonban a házigazdák lőtték, akik végül kiütéssel nyertek.
A Román Kupa-győztes vajdahunyadiak összesítésben 8–2-re maradtak alul, így a Konferencia Liga harmadik selejtezőkörében véget ért a menetelésük a nemzetközi porondon.
Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.
Sokáig hiányzott a gól a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. A Konstancai Farul szerezte meg a vezetést, a ráadás negyedik percében erre válaszolt az FK Csíkszereda.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!