Hirdetés

Kisorsolt csoportköre már van, biztos helyszíne még nincs a CONIFA-vébének

Székelyföld válogatottja tavaly nyáron hazai pályán, Csíkszeredában harcolta ki a vébén való részvételt
Fotó: Pinti Attila

Budapesten tartotta éves közgyűlését a Független Labdarúgó Egyesületek Szövetsége (CONIFA). A hétvégén a Millennium Házában kisorsolták a két világbajnokság csoportkörét, illetve a férfi torna jövőjéről is tanácskoztak.

Wenczel Kristóf, a CONIFA alelnöke a Székely Sport megkeresésére elmondta, hogy egy kiváló közgyűlésen vannak túl. „Nyugat-Pápuától az újgurokig, a tamiloktól Kasmírig eljött mindenki. Kiváló helyszínnek bizonyult Budapest és a Millennium Háza, a vendégeink el voltak ájulva a látottaktól” – kezdte beszámolóját Wenczel.

Hirdetés

Megtudtuk, hogy a tavalyi Ázsia-kupa kapcsán kialakult egy vita, illetve Pakisztán ügyében voltak ellentétek, a nézeteltéréseket sikerült rendezni, gördülékenyen zajlott minden. „Vasárnap megtörtént a két világbajnokság csoportkörének sorsolása. A nőknél elkerültük a rendező, egyben a legerősebbnek tűnő Sapmit, így a triónkba Tamil Eelam és Tibet került. A női torna nagyon színvonalasnak ígérkezik, idén Bodø lesz Európa egyik kulturális fővárosa is, ezer másik program lesz majd ott, nagy az érdeklődés” – folytatta a CONIFA alelnöke, majd kiemelte, hogy

Székelyföld női válogatottját Albu Lászlóra bízták, a szövetségi kapitány pedig az FK Csíkszereda élvonalbeli együttesének gerincére fog alapozni.

„Személy szerint nagyon várom már a női tornát, inkább a szurkolói, mint szakmai énem mondatja ezt velem, mivel sok tapasztalatunk nincsen az ellenfelek tekintetében, de remélhetőleg a mezőny első felében fogunk végezni” – fejtette ki reményeit a székely válogatottat működtető Székelyföld Labdarúgó Egyesület elnöke.

Jelenet a Székelyföld–Két Szicília Királysága mérkőzésről •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Jelenet a Székelyföld–Két Szicília Királysága mérkőzésről
Fotó: Pinti Attila

Wenczel elmondta, hogy a nyáron esedékes férfi torna csoportkörét is kisorsolták, Székelyföld a D jelzésű kvartettbe került, ahol Abházia és Mexikó, illetve egy szabadkártyás válogatott lesz az ellenfél. „Egy álmom valósult meg, mert mikor Mexikót felvettük a CONIFA-ba, már akkor abban reménykedtem, hogy valamikor lesz egy Mexikó–Székelyföld mérkőzés, és hát ez a világbajnokságon meg is fog valósulni. Komoly csapatnak ígérkezik, keretükben ketten is vannak, akik megfordultak a felnőtt mexikói válogatottban is” – mondta az ellenfélről.

Kapcsolódó

Arra a kérdésünkre, hogy a politikai és háborús helyzet miatt veszélybe került kurdisztáni rendezés, a CONIFA alelnöke kiemelte, hogy a háttérben folyamatos egyeztetések zajlanak. „Az elmúlt fél évben legalább tíz rakétatámadás történt, ám ezek nagyja rendre az Erbiltől 30–40 kilométerre található USA-bázist vették célba. Egy támadás valóban a kurdisztáni fővárosban történt, amikor precíziós lökettel likvidálták célpontjukat.

Wenczel Kristóf, a CONIFA alelnöke •  Fotó: Facebook/Confederation of Independent Football Associations Galéria

Wenczel Kristóf, a CONIFA alelnöke
Fotó: Facebook/Confederation of Independent Football Associations

A vébé sorsáról egyelőre nem született döntés, amennyiben nem lesz jó a helyszín, úgy egy másik országban szeretnénk megszervezni, mindenképpen idén, szóval a halasztás szóba sem jöhet. Remélhetőleg a közeljövőben minden letisztul”

– zárta a beszélgetést Wenczel.

A női világbajnokság csoportköre (június 3–8., Bodø, Norvégia)
A csoport: FA Sápmi (rendező, címvédő, Lappföld), Kashmir FA (India), Kibris Türk FF (Észak-Ciprus)
B csoport: Tibet (vébé-ezüstérmes), Tamil Eelam (Srí Lanka), Székelyföld

A férfi világbajnokság csoportköre (június 25.–július 6., Kurdisztán)
A csoport: Kurdisztán (Irak), Tamil Eelam (Srí Lanka), Kernow (Egyesült Királyság), Kashmir (India)
B csoport: Dél-Oszétia (Grúzia), Panjab (India), Raetia (Svájc), Ticino (Svájc)
C csoport: Kárpátalja (Ukrajna), Kabilia (Algéria), Tibet, szabadkártyás válogatott
D csoport: Székelyföld, Abházia (Grúzia), Mexikó, szabadkártyás válogatott

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megharapta a bírót, eltiltották a hokist az Erste Ligában (videóval)

Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.

Elveszítheti alapembereit a Kolozsvári CFR

Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.

Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

`
Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ez is érdekelheti

Kovács István lecsúszott a dobogóról, francia kollégája végzett az élen

A futballstatisztikákkal foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS Kovács Istvánt a 2025-ös év negyedik legjobb játékvezetőjének választotta meg.

A magyarok visszacsúsztak, a románok maradtak a helyükön a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet visszacsúszva a 41. pozíciót foglalja el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyen a romániai együttes változatlanul a 47. helyen áll.

Továbbpasszolják a focimeccsek egy részét, megosztott vb-közvetítés jöhet Romániában

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság több szempontból is történelmi lesz: először rendezik meg 48 válogatott részvételével, 38 napon keresztül összesen 104 mérkőzéssel. Ez komoly médiapiaci kihívásokat tartogat, két tévétársaságnál nézhetjük a párharcokat.

Megégett a görög tűzben: elképesztő végjátékban búcsúzott az U Craiova a Konferencia-ligától

Már-már a továbbjutás kapujában állt az Universitatea Craiova a Konferencia-liga főtábláján, ám az utolsó fordulóban Athénban olyan végjáték bontakozott ki, amely hosszú időre emlékezetes marad, az oltyánok szempontjából a lehető legfájdalmasabb módon.

Ilyen gyenge helyen még nem állt a romániai női fociválogatott

A romániai női válogatott egy helyet rontva az 52. pozícióban található a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján.

Kovács István egy lépéssel közelebb, hogy ott legyen a focivébén

Újabb fontos visszaigazolást kapott Kovács István: a romániai játékvezetőt az Európai Labdarúgó-szövetség beválasztotta azon bírók közé, akik eséllyel pályáznak a 2026-os világbajnokságon való szereplésre.

Thriller Bukarestben: hétgólos meccsen győzött az FCSB a Feyenoord ellen

Fordulatos, nagy iramú mérkőzést játszott csütörtök este az FCSB és a Feyenoord az Európa-liga 6. fordulójában. A román bajnok vezetett, majd hátrányba került, végül a hosszabbításban tudta megnyerni a hétgólos csatát.

Újabb skalpot szerzett, már csak egy pontra az első helytől a Ferencváros

Továbbra is remek formában szerepel a regnáló magyar bajnok a labdarúgó Európa-ligában: a főtábla 6. fordulójában 2–1-re győzte le a Glasgow Rangerst, ezzel a harmadik helyen áll, mindössze egyetlen ponttal lemaradva az éllovas Midtjylland mögött.

Kedvező ellenfelet kaptak a selejtező elitkörére az U19-esek

Megismerte ellenfeleit a 2026-os Európa-bajnokságra való kijutásért folytatott harcban Románia U19-es korosztályú labdarúgó-válogatottja, a fiataloknak kedvezett a szerencse.

Kovács István nem a BL-ben kapott megbízást, de így is csúcsmeccset vezet

A Román Labdarúgó-szövetség kedden bejelentette: öt romániai játékvezetői egységet delegáltak az Európa- és a Konferencia Ligába.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!