A selejtezősorozat utolsó két találkozóján nagy a tét a román válogatott számára, amely még versenyben van a csoportelsőségért is, de reálisan nézve a második, pótselejtezőt érő helyet kell megcélozza.
A trikolórok sorsdöntő összecsapást vívnak november 15-én Bosznia otthonában, ahol győzelemre van szükségük ahhoz, hogy pontszámban utolérjék közvetlen vetélytársukat, amely a párharcot megelőzően három pontos előnnyel rendelkezik.
Ezt követően november 18-án San Marino ellen hazai pályán játszik a román együttes, és a borítékolható újabb sikerrel megkaparinthatja a H csoport második helyét.
Ennek azért van nagy jelentősége, mert a tavaszi pótselejtezőn valamivel könnyebb ellenfelet kaphatnak.
A csoport végeredményétől függetlenül viszont Románia biztosan részt vesz a pótselejtezőn, köszönhetően annak, hogy tavaly megnyerte a Nemzetek Ligája C divíziójának egyik kvartettjét.
Mircea Lucescu szövetségi kapitány keretéből hiányzik a korábbi csapatkapitány Nicolae Stanciu, aki az előző mérkőzésekről is lemaradt sérülés miatt.
Az olasz élvonalbeli Genoa játékosa viszont azóta felépült és az utóbbi időben részt vett a klubcsapata edzésein, a válogatottba mégsem kapott behívót.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Ausztria Ausztria | 6 | 5 | 0 | 1 | 19-3 | 15 |
2 | Bosznia-Hercegovina Bosznia | 6 | 4 | 1 | 1 | 13-5 | 13 |
3 | Románia Románia | 6 | 3 | 1 | 2 | 11-6 | 10 |
4 | Ciprus Ciprus | 7 | 2 | 2 | 3 | 11-9 | 8 |
5 | San Marino San Marino | 7 | 0 | 0 | 7 | 1-32 | 0 |
A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.
Hazai pályán folytatja bajnoki szereplését vasárnap a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda. A Kolozsvári U, illetve az FCSB elleni mérkőzések előtt Diószegi László és Szondy Zoltán a Székely Sportnak beszélt az esélyekről és a szezon eleji célokról.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!