Hirdetés

Kilenc gólt rúgott egy meccsen a betfalvi játékos

Siménfalva jó második félidei játékának köszönhetően megnyerte a Bögöz elleni mérkőzést
Fotó: Barabás Ákos

2017. október 03., 18:02

Míg múlt héten arról számoltunk be, hogy egy játékos hat gólt szerzett egy Udvarhely körzeti labdarúgó-mérkőzésen, a hétvégén ketten is beállították a nem mindennapi rekordot. Agyagfalva színeiben Sorbán István hatszor talált be Szentléleknek, a Betfalvánál játszó Mére Levente pedig tovább javította a csúcsot, egy félidőn belül kilenc gólt rámolt be Felsőboldogfalvának.

2017. október 03., 18:02

Községi rangadót rendeztek az A csoportban, a bajnoki címvédő Farkaslaka Malomfalvát fogadta. A vasárnapi korai kezdés ellenére nagyon sokan kilátogattak a mérkőzésre, a vendégeket is több szurkolójuk elkísérte.

Hazai rohamokkal kezdődött a találkozó, az első játékrészt teljesen a farkaslakiak uralták. Az, hogy nem szerezték meg a vezetést, csupán a csatárok ügyetlenségén, illetve Szakáli Botond kapus bravúros védésein múlt. A második félidőben a vendégek is bátrabban játszottak, két nagy ziccerük maradt ki, míg a hazaiak fáradni kezdtek, így nem tudtak veszélyesek lenni.

Hirdetés

A találkozó gól nélküli döntetlennel zárult, a végére mindkét oldalon elfogyott a türelem, a játékvezetőnek több sárga lapot is fel kellett mutatnia.

A hármas sípszót követően terített asztal várta mindkét csapatot, közös ebéden beszélték meg a mérkőzést.

Izgalmas, este rendezett meccsen tartotta otthon a három pontot a Székelyudvarhelyi Sporting, így a táblázaton helyet cserélt szombati ellenfelével, Szentegyházával.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

A második félidőben nyitották meg a gólcsapot az Agyagfalva–Szentlélek mérkőzésen, a hazaiak harminc perc alatt kilencet rúgtak.

Még több találat esett a Betfalva–Felsőboldogfalva összecsapáson. Az előző meccshez hasonlóan itt is szoros első félidőt követően jött a szünet. A folytatásban a középkezdésből rögtön gólt kaptak a boldogfalviak, ezután teljesen szétesett a játékuk, a hazaiak végül 14–1-re győztek.

Érdekesség, hogy Mére Levente 35 perc alatt kilenc gólt szerzett.

Úgy tűnik, Kápolnásnak arra van szüksége, hogy az ellenfél megszerezze a vezetést, hiszen nem ez volt az első alkalom, hogy hátrányból fordítva nyerte meg a mérkőzését.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Az újonc Siménfalva továbbra is jól játszik a B csoportban, ezúttal Bögözből vitte el a pontokat, így továbbra is a csoport élmezőnyében található. Csekefalva négy döntetlen után megszerezte első idei győzelmét, Farcád vendégeként nyert.

A C csoportban csak hazai győzelmek születtek. Községi rangadó is volt, Szentpálra látogatott Szentmárton. A lelkes, végig küzdő hazai csapat ismét borsot tört a feljutást megcélzó vendégek orra alá, egyoldalú mérkőzésen 3–0-ra nyert.

Több csapat igyekszik kispadokat felszerelni a pályák szélére, ami nagyon dicsérendő, ám ennek a szabályzat szerint kellene történnie, mivel rosszul néz ki, hogy öten ülnek, a többiek pedig állnak mellettük.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

A Román Labdarúgó-szövetség szervezési szabályzata szerint a kispadon tizenhárom személy foglalhat helyet: a csapatvezető, a vezetőedző, a másodedző, a kapusedző vagy erőnléti edző, egy orvos, egy fizikoterapeuta/masszőr/orvosi asszisztens és a hét cserejátékos.

Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság, A csoport, 6. forduló:
Székelyudvarhelyi Sporting–Szentegyháza 3–2 (2–2), vezették Kovács B. – Incze Á., Feleki B., gólszerzők Gudor Elemér (18., 48.), Petre Chiratcu (24.), illetve Balog Zsolt (12.), Gergely Tibor (36.);
Zetelaka–Szentábrahám 4–1 (1–1), vezették Tifán A. – Incze D., Kecseti H., gólszerzők Tornai Benjamin (31.), Vincze Róbert (54.), Sándor Csaba (82.), Simon Norbert (86.), illetve Vass Andrei (42);
Székelyvarság–Nagygalambfalva 1–2 (0–1), vezették Fodor J. – Szécsi B., Csíki A., gólszerzők Gál Csaba (69.), illetve Csíki Szabolcs (32., 52.), kiállítva Feleki Ernő (Nagygalambfalva, 90.);
Farkaslaka–Malomfalva 0–0, vezették Kovács B. – Csíki I., Bartos L.;
Agyagfalva–Szentlélek 11–0 (2–0), vezették Kiss I. – Ráduly I., Páll M., gólszerzők Nagy Attila (20., 57.), Sorbán István (40., 55., 60., 67., 71., 77.), Bartalis Albert (82.), Csomor Csaba (83.), Gábos Csongor Attila (87.);
Betfalva–Felsőboldogfalva 14–1 (2–0), vezették Fazakas K. – Barabás Z., Kiss T., gólszerzők Florin Sorodoc (20., 46., 90.), Zoltáni Róbert (35.), Mére Levente (53., 60., 64., 67., 70., 82., 84., 86., 88.), György Árpád (59.), illetve Hermann Károly (58.);
Fiatfalva–Lövéte 1–4 (1–0), vezették Sárkány J. – Csiszár F., Ozsváth A., gólszerzők Barabás Barna (30.), illetve Demeter Emil (65., 77.), Sorin Busuioc (74., 85.).

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – A csoport
M GY D V GK P
1. Lövétei Egyesülés 26 19 3 4 80–32 60
2. Udvarhelyi Sporting 26 17 3 6 89–51 54
3. Farkaslaki SE 26 15 5 6 94–39 50
4. Malomfalvi Ifjúság 26 13 7 6 68–47 46
5. Szentegyházi Vasas 26 14 3 9 63–42 45
6. Szentábrahámi Andycom 26 14 3 9 62–48 45
7. Nagygalambfalvi SE 26 11 8 7 46–37 41
8. Székelyvarsági Tartód SE 26 11 2 13 59–57 35
9. Agyagfalvi Lendület 26 9 7 10 73–59 34
10. Zetelaki Fenyő 26 10 4 12 47–63 34
11. Betfalvi Küküllő 26 10 3 13 63–70 33
12. Felsőboldogfalvi FTK 26 5 5 16 34–90 20
13. Fiatfalvi Sóskút 26 5 3 18 37–90 18
14. Szentléleki Nyikó 26 1 0 25 19–109 3

B csoport, 6. forduló: 
Bögöz–Siménfalva 0–4 (0–0), vezették Incze Á. – Csíki I., Bartos K., gólszerzők Keresztes István (46.), Rákosi Csaba (63.), Tarcsafalvi Lóránt (77.), Szőke Alpár (90+1.);
Farcád–Csekefalva 2–4 (1–2), vezették Kovács B. – Puja T., Fazakas L., gólszerzők Kádár Csaba (26.), Szélyes Levente (90.), illetve Bálint Andor (3., 19., 50.), Murvai István (81.);
Gagy–Hodgya 2–5 (1–2), vezették Csiszár F. – Sárkány J., Ozsváth A., gólszerzők Pintó László (24.), Katona Péter (89.), illetve Dávid István (16.), Rácz Zsolt (28.), László Csaba (70.), Molnár Károly (77., 85.);
Alsóboldogfalva–Bogárfalva 6–0 (2–0), vezették Barabás Z. – Fazakas K., Kis T., gólszerzők Barabás János (35.), Borbély Lóránt (39., 61., 70.), Tamási Zsolt (64., 87.);
Nagygalambfalva II.–Korondi Ifjúság 1–5 (1–2), vezették Ráduly I. – Kiss I., Páll M., gólszerzők Szőcs Attila (6.), illetve Nagy Zsolt (15., 26., 51., 78.), Kiss Gyula (86.);
Kápolnás–Parajdi SE 5–3 (3–1), vezették Szabó Sz. – Joó R., Lőrincz Gy., gólszerzők Péter Béla (15., 18.), Both Lajos (43., 72.), Lőrincz Szabolcs (81.), illetve Orbán József (13.), Kénesi Ferenc (20., 80.);
Zetelaka II.–Székelyderzs 3–1 (1–0), vezették Fodor J. – Szécsi B., Csíki A., gólszerzők Boros Albert (2.), Csergő Szilárd (60.), Miklós Attila (82.), illetve Orbok Csaba (54.).

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – B csoport
M GY D V GK P
1. Zetelaka II. 26 20 3 3 70–30 63
2. Korondi Ifjúság 26 18 3 5 68–39 57
3. Siménfalvi Ifjúság 26 14 3 9 74–46 45
4. Bogárfalvi Gordon 26 12 5 9 77–70 41
5. Csekefalvi Fortuna 26 10 8 8 71–64 38
6. Parajdi SE 26 11 4 11 69–70 37
7. Farcádi SE 26 10 6 10 43–53 36
8. Bögözi SE 26 10 5 11 54–53 35
9. Gagyi Gagyvize 26 9 6 11 39–42 33
10. Kápolnási SE 26 8 5 13 58–66 29
11. Alsóboldogfalvi Akarat 26 8 3 15 56–74 27
12. Nagygalambfalva II. 26 8 3 15 45–83 27
13. Székelyderzsi SE 26 7 3 16 60–77 24
14. Hodgyai Budvár 26 6 5 15 59–76 23

C csoport, 6. forduló:
Oklánd–Parajdi SK 3–1 (1–0), vezették Szabó Sz. – Joó R, Lőrincz Gy., gólszerzők Csíki Miklós (8., .78.), Egyed Csongor (47.), illetve Káli Béla (75.)
Kobátfalva–Szentpéter 5–0 (5–0), vezették Incze Á. – Fodor J., Kecseti H., gólszerzők László Attila (22.), Osváth Attila (24.), Somai Szabolcs (35.), Boros Zoltán (41., 45.), kiállítva Gergely Sándor (Szentpéter, 68.);
Szentpál–Szentmárton 3–0 (2–0), vezették Páll M. – Kiss I., Ráduly I., gólszerzők Vass László (32.), Bartha Szabolcs (38.), Szabó Attila (86.);
Zeteváralja–Betfalvi Ifjúság 1–0 (0–0), vezették Csíki I. – Puja T., Fazakas L., gólszerző Lőrincz József (84.);
Kányád–Alsósófalva 6–1 (2–1), vezették Incze D. – Tifán A., Feleki B., gólszerzők Zoltáni Ferenc (5., 50.), Péter Róbert (7., 70.), Forró Dénes (53., 61.), illetve Lukács Tibor (29.);
Kissolymos szabadnapos volt.

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – C csoport
M GY D V GK P
1. Homoródszentmártoni Reménység 20 17 1 2 88–20 52
2. Kobátfalvi Nyikó 20 13 4 3 51–24 43
3. Zeteváraljai SE 20 13 2 5 48–27 41
4. Homoródszentpáli Radicza 20 8 5 7 31–40 29
5. Oklándi Rika 20 9 1 10 42–42 28
6. Parajdi SK 20 8 3 9 47–41 27
7. Kányádi SK 20 7 5 8 53–64 26
8. Homoródszentpéteri SE 20 8 1 11 41–44 25
9. Kissolymosi SE 20 6 2 12 45–55 20
10. Alsósófalvi SE* 20 6 3 11 32–59 15
11. Betfalvi Ifjúság 20 1 1 18 10–72 4
*Alsósófalvi SE büntetve 6 ponttal

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Az egyiptomiak lőtték pontosabban a tizenegyeseket, ott vannak a nyolcaddöntőben

Tizenegyespárbajban dőlt el a továbbjutó kiléte a labdarúgó-világbajnokság péntek késő esti tizenhatoddöntőjében: Egyiptom és Ausztrália nem bírt egymással a rendes játékidőben és a hosszabbításban sem, a büntetőknél Mohamed Szalahék voltak pontosabbak.

Gól nélkül zárta a bulgáriai edzőtábort a Sepsi OSK

Két felkészülési mérkőzéssel fejezte be bulgáriai edzőtáborát a Sepsi OSK. Ovidiu Burcă együttese pénteken a Slavia Sofia és az FK Hebar ellen is pályára lépett, ám egyik találkozón sem sikerült betalálnia.

A főtáblára jutásért küzdenek a székelyföldi focicsapatok a kupában

Jövő héten rajtol a labdarúgó Román Kupa 2026–2027-es kiírásának regionális szakasza. A megyei kupagyőztesek hét régióban, háromcsapatos csoportokban küzdenek meg a főtáblára jutásért.

Papírforma eredményekre és látványos meccsekre számít a sepsiszentgyörgyi bunyós

A labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjének hajrájához érkeztünk, péntek este és szombat hajnalban újabb három mérkőzést rendeznek. Ezúttal Toró Ákost, a sepsiszentgyörgyi bunyóst kértük fel, hogy tippelje meg a párharcok végkimenetelét.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!