A szófiai találkozó álomszerűen indult a házigazdának, már a 8. percben megszerezték a vezetést: Serginho jobb oldali beadását Dimitrov fejelte a hálóba, Popescu kapusnak nem volt esélye a hárításra.
A bekapott gól után a Craiova fokozatosan átvette a kezdeményezést, és a 14. percben Carlos Mora előtt adódott az első nagy lehetőség, de kedvező helyzetből a kapu fölé lőtt. A félidő hajrájában Anzor is veszélyeztetett egy távoli lövéssel, az eredmény nem változott.
A szünet után is lendületesebben focizott a román bajnok, Anzor járt ismét közel az egyenlítéshez. Túloldalt az 58. percben Bala ugyan betalált, de a VAR les miatt érvénytelenítette a gólt. Mindent megtett az egyenlítésért a Craiova, a legnagyobb lehetőség Nsimba előtt adódott, aki közelről a kapu fölé emelt. A román együttes a hosszabbításban sem tudta feltörni a bolgár védelmet.
A bolgár bajnok Levszki Szófia így 1–0-s győzelemmel utazhat a craiovai visszavágóra, jövő héten szerdán este a továbbjutás sorsa dől el.
Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör, első mérkőzés:
Levszki Szófia–Universitatea Craiova 1–0 (1–0).
Gólszerző: Dimitrov (8.).
A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!