A C divízió 4. csoportjának rangadóján a csoportelsőség volt a tét, hiszen a románok egy győzelem esetén átvették volna a vezetést a kvartettben.
Vasárnap a szokatlan időpontban (délután négy órakor kezdődött) rendezett mérkőzés első félidejében főleg a szerbek akarata érvényesült a telt házas Nemzeti Arénában, ám nem tudták bevenni Tătărușanu kapuját. Volt pár hazai próbálkozás is, ám egyik sem okozott komoly gondot Rajkovicsnak.
A játékrész végén óriási lehetőséghez jutottak a szerbek, a veterán Tamaș a román tizenhatosban szinte lerúgta Gacsionvics fejét –
a holland Kevin Blom egyből felmutatta a piros lapot és büntetőt ítélt.
A tizenegyest Dusan Tadics végezte el, a lehető legrosszabbul, hiszen a kapu mellé/fölé lőtte a labdát.
A második félidőben egykapuzott Szerbia, pályára lépett Szergej Milinkovics-Szavics, a Lazio tehetséges középpályása is, de nem tudták feltörni a jól záró román védelmet. A megfiatalított hazai csapat több nagy hibát is vétett a mérkőzésen, de egyiket sem tudták kihasználni a szerbek.
A találkozó 0–0-s döntetlennel ért véget, így továbbra is nyitott marad a küzdelem a csoportgyőzelemért.
Ebbe beleszólhat még Montenegró is, ha este 21.45-kor kezdődő mérkőzésen idegenben legyőzi Litvániát.
Románia legközelebb november 17-én játszik, Litvániát fogadja, míg aznap a szerbek Montenegróval meccselnek.
Labdarúgó Nemzetek Ligája, C divízió, 4. csoport, 4. forduló:
Románia–Szerbia 0–0,
kiállítva: Tamaș (44., Románia)
Románia: Tătărușanu – Manea, Tamaș, Săpunaru, Toșca – Băluță, Marin – Maxim (70., Rotariu), Stanciu, Drăguș (45+3., Nedelcearu) – Țucudean (80., Keșerü).
Litvánia–Montenegró – vasárnap, 21.45
A csoport állása:
1. Szerbia 8 pont
2. Románia 6
3. Montenegró 4
4. Litvánia 0.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!