A két székelyföldi együttes kedden délután találkozott egymással a Román Kupa harmadik fordulójában, a vendég csíkszeredaiak 2–0-ra nyertek az udvarhelyi házigazdák ellen.
Alacsony szinten vagyunk, de csak egy játékosunk betegedett meg, míg másoknak a legfelsőbb osztályban akár 15–20 esetük is volt. Túltesszük magunkat ezen és támogatjuk megbetegedett labdarúgónkat” – közölte Florin Stângă, az SZFC edzője.
„A fiúknak többször jeleztem, hogy nehéz meccsünk lesz Udvarhelyen. Az eső nem volt beleszámítva, a pálya még jobban megnehezítette mindenki dolgát. És ne feledjük el, hogy mindkét csapat szombaton játszott.
A meccs előtt mindent felborított a koronavírus, hiszen egy összeállítással készültünk, végül teljesen mást kellett pályára küldeni. Nem számítottunk erre, hogy ilyen hamar fog jönni a vírus, de meg kellett oldanunk, szerencsére jól sikerült” – nyilatkozta Valentin Suciu, az FK edzője.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!