A CONIFA végrehajtó bizottsága tavaly augusztusban tartott ülésén határozott az idei Európa-bajnokság helyszínéről:
a rendezést Hegyi-Karabah (Arcah Köztársaság) nyerte el.
Tekintettel arra, hogy a térség politikai helyzete instabil, a szervezet nagyon komoly biztonsági garanciákat kért és kapott a leendő rendezőktől.
A 2019-es Eb-n tizenkét csapat fog harcolni az első helyért.
A 2017-es Eb házigazdája, és második helyezettje, Észak-Ciprus, illetve a 2018-as világbajnok Kárpátalja nem vesz részt az idei kontinenstornán.
A vasárnap délben, romániai idő szerint 12.30-kor kezdődő sorsoláson Székelyföld válogatottja kiemelt lesz, az első kalapban kapott helyet. Így a csoportkörben biztosan elkerüli a 2016-os világbajnok Abháziát, a házigazda Hegyi-Karabah Köztársaságot és a londoni vébéről jól ismert Padániát (Székelyföld a csoportkörben és a bronzmeccsen is alulmaradt olasz ellenfelével szemben).
Négy háromcsapatos csoportot hoznak létre, innen az első két helyezett bejut a negyeddöntőbe, a harmadikok pedig helyosztót játszanak.
Első kalap:
Abházia (2016-os világbajnok),
Hegyi-Karabah Köztársaság (Arcah Köztársaság, házigazda, 2014-es vb-kilencedik),
Padánia (2017-es Európa-bajnok, 2018-as világbajnoki bronzérmes),
Székelyföld (2017-es Eb-bronzérmes, 2018-as vb-negyedik).
Második kalap:
Nizza (2014-es világbajnok, 2015-ös Eb-ezüstérmes),
Donyecki Népköztársaság (első torna),
Lappföld (Sápmi, 2016-os vb-ötödik),
Nyugat-Örményország (2018-as vb-hetedik).
Harmadik kalap:
Epirusz (Chameria, első torna),
Luhanszki Népköztársaság (első torna),
Szardínia (első torna),
Dél-Oszétia (2014-es vébé-negyedik).
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
Továbbra is a keret módosításán dolgozik a Törökországban edzőtáborozó Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszéki alakulat csütörtökön délután Dorian Babunski érkezését jelentette be, aki az észak-macedón válogatottban is bemutatkozott.
A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!