Noha a nyár folyamán felmerült, hogy a 2. Ligában akár visszatérhetnek a korábbi lebonyolítási rendszerhez, a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) végül mégis kitartott a tavaly bevezetett struktúra mellett. A másodosztályban érdekelt húsz együttes az alapszakaszban egyszer mérkőzik meg egymással, majd a 19. forduló után a mezőny kettészakad: a felsőházban a legjobb hat a feljutásért harcolhat, míg a többi 14 együttes – két csoportra bontva – a kiesés elkerüléséért küzdhet. A play-offban oda-visszavágókat, a play-outban viszont csak odavágókat rendeznek. A felsőházi rájátszás két legjobbja feljut az élvonalba, a harmadik és a negyedik osztályozót játszik, míg az alsóházból összesen öt gárda búcsúzik: a csoportok ötödik és hatodik helyezettjei, illetve a negyedikek közti osztályozó vesztese.
Az FK Csíkszereda harmadik idényét kezdi a második vonalban, és a piros-feketék megismételnék a tavalyi bravúros menetelést,
amikor is sikerült bejutniuk a felsőházi rájátszásba, ott pedig egészen az utolsó fordulóig versenyben voltak az osztályozót jelentő pozíciókért.
A székelyföldi csapat végül az ötödik helyen zárt, és idén is az első hat közé kerülést célozza meg. A folytonosság a csíkiak mellett szól, hiszen miközben a másodosztályú klubok több mint fele edzőt váltott az előszezonban, addig az FK-nál továbbra is Valentin Suciunak szavaznak bizalmat.
Csürös Attiláék az elmúlt idényben még harmadosztályú, de ezúttal feljutási joggal nem rendelkező CSA Steaua pályáján mutatkoznak be a bajnokságban.
Az első forduló bukaresti zárómérkőzését szerdán este főműsoridőben, fél 9-től rendezik, és a találkozót három romániai tévétársaság, a Digi Sport, a Telekom Sport és a Look Sport is közvetíti.
A székely csapatra nehéz szezonkezdés vár, ugyanis a bonyolultnak ígérkező fővárosi kiszállás után a következő öt fordulóban kizárólag olyan gárdák lesznek az ellenfelek, amelyek esélyesnek tűnnek a feljutásra: hazai pályán az Astra Giurgiu (2. forduló), a Concordia Chiajna (4.) és a Kolozsvári Universitatea (6.), idegenben pedig a Petrolul Ploiești (3.) és az FC Hermannstadt (5.) vár az FK-ra.
A nagy edzőkeringő és a szokásos nyári játékosvándorlás nehézzé teszi a szezon előtti esélylatolgatást, de az előző kiíráshoz hasonlóan ezúttal is rendkívül kiélezett csatára van kilátás a felső- és alsóházban.
Érdekesség, hogy az utóbbi időben hét klub is kisebb-nagyobb névváltoztatáson esett át. A leglátványosabb a Konstancai Unireáé, amely a Viitorullal egyesült Farul helyét veszi át a másodosztályban, de például a Brassói Corona Brassói FC, a Gloria Buzău FC Buzău, míg a Temesvári ASU Poli Temesvári SSU Poli néven folytatja.
Az FK Csíkszereda mellett az erdélyi és a bánsági régiót további hét csapat képviseli: a Brassói FC, a Hermannstadt és a szintén Szeben megyei Sellenberki SK, a Kolozsvári U, a Dési Unirea, valamint a két temesvári gárda, az SSU Poli és a Ripensia.
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!