Hirdetés

Kiegyenlített csaták az Udvarhely körzetiben

Homoródalmás a hosszabbításban szerzett góllal nyert Máréfalván
Fotó: Csató Andrea

2024. szeptember 24., 15:28

A negyedik játéknapot teljesítette a mezőny az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság két csoportjában. Elmondható, hogy egy találkozó sincs előre lefutva, meglepetések, kiegyenlített és fordulatos játék színezte a hétvégi meccseket.

2024. szeptember 24., 15:28

Sűrű az élmezőny az 5. Ligában, az élen álló négy csapat mindössze egy pontra áll egymástól. Az eddigi éllovas Varság Parajdon zárt kapus mérkőzésen kapott ki. A helyszíni beszámoló szerint a két tizenhatos között zajlott a játék. Habár a vendégek jól felépítették a támadásaikat, ügyesen passzolgattak, a kapu előtt viszont elfogyott a tudomány. A hazaiak jobban céloztak, és 3–1-re megnyerték a mérkőzést.

•  Fotó: Csató Andrea Galéria

Fotó: Csató Andrea

Lövéte kiütéses győzelmet aratott Farkaslakán, Felsőboldogfalva összeszedte magát és megverte Betfalvát, míg meglepetésre Szentábrahám hazai pályán kapott ki Farcádtól.

A 6. Ligában a Kobátfalva–Csekefalva mérkőzésen nem csak a gólok potyogtak, hanem a sárga lapok is villantak, a hazaiakat hat, míg a vendégeket három alkalommal figyelmeztette a játékvezető a szabálytalanságok miatt – ez sok mindent elárul a foci minőségéről.

•  Fotó: Csató Andrea Galéria

Fotó: Csató Andrea

Szentlélek megtartotta száz százalékos mérlegét, a bajnokság előtt nyolc játékosát is elvesztő Etédet verte könnyedén, és magabiztosan vezeti a 6. Ligát.

A hét közepén Román Kupa-mérkőzéseket rendeznek az Udvarhely körzetis csapatok számára. A második forduló programja:
– kedden 17 órától Kápolnás–Varság, Homoródszentpál–Oklánd;
– szerdán 17 órától Bögöz–Farcád, Korondi Ifjúság–Parajdi SK;
– csütörtökön 17 órától Szentlélek–Malomfalva, Siménfalva–Betfalva és Csekefalva–Szentábrahám.

•  Fotó: Csató Andrea Galéria

Fotó: Csató Andrea

5. Liga, Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnoság, 4. forduló
Szentábrahám–Farcád 2–3 (1–1),
gólszerzők Murvai István (31.), Boda Krisztián (90+4.), illetve Vass Dávid (14.), Kovácsi Imre (56., 82.);

Parajdi SK–Székelyvarság 3–1 (2–0),
gólszerzők Nikolics Ferenc Hunor (24.), Ráduly Sándor Attila (38., 60.), illetve Kovács Alpár (67.);

Nagygalambfalva–Oklánd 1–0 (1–0),
gólszerző Kecseti Béla (44.);

Máréfalva–Homoródalmás 1–2 (1–1),
gólszerzők Pál Szabolcs (8.), Gergely Tibor (2.), Kolozsi László (90+3.);

Felsőboldogfalva–Betfalva 1–0 (0–0),
gólszerző Albert Zoltán (65.);

Farkaslaka–Lövéte 1–5 (0–3),
gólszerzők Orbán István (80.), illetve Fórika Zsolt (2.), Kelemen Emil András (11.), Alin Busuioc (40.), Forgács Rajmond (83.), György István (85.);

Malomfalva szabadnapos volt.

5. Liga, Udvarhely körzeti csoport

Hirdetés

6. Liga, 4. forduló
Homoródszentpál–Homoródszentpéter 3–0 (0–0),
gólszerzők Egyed Csongor (62.), Hucsi Norbert (83.), Vass László (87.);

Korondi Ifjúság–Kápolnás 2–1 (0–1),
gólszerzők Páll Tibor (81.), Ambrus Zoltán (81.), illetve György Máté (35.);

Siménfalva–Gagy 2–3 (0–3),
gólszerzők Tarcsafalvi Lóránt (88.), Lakatos Sándor Szabolcs (90+2.), illetve Fazakas Árpád (5.), Jakabfi Barna (31.), Csapai Róbert (41.);

Alsósófalva–Zetelaka II. 4–1 (1–1),
gólszerzők Fülöp Zoltán Imre (4.), Bereczki Endre (27.), Farkas Levente (67., 70.), illetve Boros Mátyás (1.);

Szentlélek–Etéd 7–1 (4–0),
gólszerzők Balog Arnold (3., 57., 75.), Bencze Zoltán (16.), Hajdó Roland (23.), Fancsali Márk (33., 50.), illetve Nagy Endre (80.);

Kobátfalva–Csekefalva 3–2 (2–0),
gólszerzők Major Gáspár (18.), Varga Róbert (23.), Márton Ferenc (73.), illetve Zsidó Orbán Roland (55.), Bíró Dávid Csaba (77.);

Bogárfalva–Bögöz 2–1 (2–0),
gólszerzők Györgydeák Milán (17.), Jakab Zsolt (33.), illetve Székely Dániel (60.).

6. Liga, Udvarhely körzeti csoport

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Csak az egyik ligában játszottak meccseket a Csík körzeti focibajnokságban

Csonkafordulót tartottak az elmúlt hétvégén a Csík körzeti labdarúgó-bajnokságban. Az 5. Ligában egyetlen meccset sem rendeztek, csak a 6. Liga mezőnyének egy része lépett pályára.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

24 meccses eltiltást kapott a játékvezetőt megütő elnök-edző, megfelezték Agyagfalva büntetését

A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) fegyelmi bizottsága az elmúlt időszakban két ízben is összeült, döntéseket hozott a 4. és az 5. Ligában történt esetek után.

Nem botlottak az esélyesek az Udvarhely körzetiben

Az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság A csoportjának első négy helyezettje is megnyerte hétvégi mérkőzését, így nem történt helycsere az élen. A 6. Ligában viszont új éllovas van, miután Kápolnás jobb gólarányával megelőzte Bögözt.

A lefújás után a pályán ütötték meg a játékvezetőt a Csík körzeti focibajnokságban

Csapata 5–1-re kapott ki Szépvízen, a mérkőzés végén a játékvezetőn kérte számon a gyímesbükki elnök-edző a történteket. Tettlegességig fajultak a dolgok.

A közgyűlés bizalmat szavazott, új elnöke van a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesületnek

Egyetlen pályázó volt az elnöki tisztség betöltésére, erre pedig a tisztújító küldöttgyűlés rábólintott. Tamás Zoltán átadta a stafétát, Hompoth Dezső lett a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület új vezetője.

A Csík körzeti focibajnokság címvédője pontokat hullajtott, ezt kihasználta az üldözője

Gólokban nem volt hiány ezúttal sem a Csík körzeti labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának meccsein. Mind az 5. Ligában, mind a 6. Ligában sűrű az élboly.

Fordulónként váltják egymást az éllovasok az Udvarhely körzetiben

A hetedik játéknapot rendezték a labdarúgó 5. Liga Udvarhelyszéki csoportjában, és ismét változott az éllovas: Szentábrahám legyőzte és átvette a vezetést Malomfalvától. A 6. Ligában szintén új listavezető van, a B csoportban Alsósófalva került az élre.

Egyetlen pályázó van a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnöki tisztségére

Jóváhagyták a jelöléseket a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) október 22-i tisztújító közgyűlésére. Az elnöki és az alelnöki tisztségre is egy-egy jelölt indul. Megszavazzák a különböző bajnoki osztályok és szakágak képviselőit is.

Új hét, új éllovas az Udvarhely körzetiben

A hatodik játéknappal folytatódtak a küzdelmek az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság két csoportjában, az 5. Ligában a korábbi éllovas Lövéte rangadót veszített hazai pályán, így Malomfalva a nyitófordulót követően ismét az élre állt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!