A 2. Liga 2026–2027-es idényében 22 együttes méri össze erejét. A mezőnyben öt újonc kapott helyet, miután feljutott a 3. Ligából a CSL Ștefăneștii de Jos, az SC Popești-Leordeni, az SCM Râmnicu Vâlcea, a CSM Cetatea Suceava, valamint a Temesvári Poli.
Tizennégy csapat az előző idényben is a másodosztályban szerepelt, ugyanakkor érdekesség, hogy a Bukaresti Dinamo SK végül mégis ott lesz a mezőnyben. Az FRF sürgősségi bizottságának döntése értelmében a fővárosi együttes kapta meg a megüresedett helyet, miután a Jászvásári Poli nem nevezett a bajnokságba. Az FC Hermannstadt, az Unirea Slobozia és a Bukaresti Metaloglobus pedig búcsúzott a Szuperligától.
A Román Labdarúgó-szövetség korábban már elfogadta a 2026–2027-es idény versenynaptárát.
Ennek értelmében az első fordulót augusztus 1-jén rendezik, az alapszakasz 2027. március 13-án zárul, míg a rájátszás március 20-án veszi kezdetét. A szezon május közepén ér véget.
A lebonyolítási rendszer nem változik: az alapszakaszban mind a 22 csapat egyszer találkozik egymással, a megszerzett pontokat pedig a rájátszásra is magukkal viszik. Az első hat helyezett jut a play-offba, ahol oda-visszavágós rendszerben újabb tíz mérkőzést játszanak. A rájátszás végén az első két helyezett feljut a Szuperligába, míg a harmadik és negyedik osztályozót vív az élvonal play-outjának hetedik, illetve nyolcadik helyezettjével.
A fennmaradó 16 együttes két nyolccsapatos csoportra osztva folytatja a play-outban. Itt minden együttes egyszer mérkőzik meg csoportellenfeleivel, a két csoport utolsó két helyezettje kiesik a 3. Ligába, míg a hatodik helyezettek oda-visszavágós osztályozón döntik el, melyikük maradhat a másodosztályban.
A 2. Liga 2026–2027-es idényének alapszakasz-sorsolását szerdán 15 órától tartják, az eseményt a Román Labdarúgó-szövetség élőben közvetíti a YouTube-csatornáján, valamint a bajnokság Facebook-oldalán.

Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.
Tizenhat év után ismét világbajnok Spanyolország. A 2026-os viadal döntőjében a címvédő Argentína mindvégig védekezett, de Ferran Torres hosszabbításban szerzett találata eldöntötte a finálét, így a spanyolok történetük második vb-címét ünnepelhették.
Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!