Hirdetés

Kiállítás a második percben, kapott egy hatost a Brassói FC a 2. Ligában

Két döntetlen után csúnyán kikapott hazai pályán a brassói csapat. Korábbi felvétel
Fotó: Facebook/Viitorul Pandurii Târgu Jiu, Dan Potor

2021. augusztus 14., 14:49

Gólokban gazdag volt a másodosztályú labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának szombati játéknapja, amelyen három csapat megőrizte hibátlan mérlegét.

2021. augusztus 14., 14:49

Az újonc, első két találkozóján döntetlent játszott Brassói FC a szezont két győzelemmel kezdett Unirea Sloboziát fogadta.

A brassóiak számára a lehető legrosszabbul indult a mérkőzés, a második percben emberhátrányba kerültek, miután Marius Burlacu utolsó védőként szabálytalankodott a vendégek csatárával szemben.

Ráadásul, a megítélt szabadrúgásból a Slobozia be is talált, ezzel a házigazda még nehezebb helyzetbe került. Az első félidő további részében ugyan nem változott az eredmény, de a szünet után nem kegyelmezett a Ialomița megyei csapat, amely ötször vette be a brassói kaput, így végül 6–0-ra kiütéssel nyert.

Még ennél is több gólt lőttek a fővárosban, ahol a feljutási joggal nem rendelkező Bukaresti Steaua háromszor kellett előnybe kerüljön ahhoz, hogy megszerezze a három pontot a Dacia Unirea Brăila ellen.

Az összecsapás gyors gólváltással kezdődött, a hazaiak negyedik percben szerzett vezető találatára rögtön érkezett a válasz. Az első játékrész végén jutott újra előnyhöz a Steaua a duplázó Chipirliu révén, majd a vendégcsapat az 54. percben másodszor is kiegyenlített. Három perccel később viszont már újra a bukaresti gárdánál volt a vezetés, amely a végéig még további kétszer volt eredményes, és 5–2-re megérdemelten nyert.

Hirdetés

A további mérkőzéseken a Concordia Chiajna hazai pályán győzte le a Bukaresti Metaloglobust, a Temesvári Ripensia megnyerte az újonc Sellenberki SK elleni kiszállását, míg a Dési Unirea és a Dunărea Călărași találkozóján nem született találat.

A szombati játéknapon nyertes Slobozia, Steaua és Concordia megőrizte hibátlan mérlegét a bajnokságban, ezzel csatlakozott az eddigi három meccsén szintén győztes Hermannstadhoz és Kolozsvári U-hoz, amelyek még csütörtökön pályára léptek a harmadik fordulóban.

Kapcsolódó

Ebből a fordulóból még három mérkőzés maradt hátra, köztük az FK Csíkszereda ploiești-i vendégjátéka a Petrolul ellen, amelyet szerdán 19 órától rendeznek.

Labdarúgó 2. Liga, 2021–2022-es szezon, alapszakasz, 3. forduló

2. Liga, 2021–2022

Astra Giurgiu:
Astra Giurgiu:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Meglepetésküldést kapott, a másodosztályban debütált a székelyudvarhelyi partjelző

Váratlan lehetőséget kapott a székelyudvarhelyi Molnos Imre: a 28 éves játékvezetői asszisztens az elmúlt hétvégén a labdarúgó 2. Ligában mutatkozott be. A Marosvásárhelyi ASA és az Unirea Slobozia mérkőzésén működött közre.

Hiába nyert a pályán, négypercnyi figyelmetlenség miatt elvették a Gloria győzelmét

Hiába nyert a pályán, zöld asztalnál elveszítette az SCM Râmnicu Vâlcea elleni bajnokiját a Besztercei Gloria. A másodosztályú együttes a fiatalok szerepeltetésére vonatkozó előírást sértette meg, ami a tabellán is visszaesést eredményezett.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Az utolsó pillanatban bukta el meccsét a Marosvásárhelyi ASA

Vereséggel mutatkozott be Mihai Iosif a Marosvásárhelyi ASA kispadján: a labdarúgó 2. Liga 12. fordulójában, szombaton a marosvásárhelyiek hazai pályán, az utolsó percben kapott góllal maradtak alul az Unirea Sloboziával szemben.

Esélye sem volt Nagyszebenben, újabb fájó vereség Kovásznának

Esélye sem volt Nagyszebenben a Kovásznai Kárpátok labdarúgócsapatának, a 3. Ligában abszolút újonc fürdővárosiak méretes pofonba szaladtak bele a pontvadászat 11. fordulójában.

A következő szezonban a feljutásért küzdhet a Marosvásárhelyi ASA új vezetőedzője

Bemutatták a Marosvásárhelyi ASA új vezetőedzőjét, a labdarúgó 2. Ligában a várakozásokhoz képest gyengén teljesítő csapat irányítását Mihai Iosif vette át.

Elkapták a ritmust az újoncok a 2. Ligában

Tizenegy forduló után féltávhoz érkezett a román labdarúgó 2. Liga alapszakasza. Kirajzolódtak az erőviszonyok, ismerjük a feljutásért harcoló csapatok körét, illetve azokat az együtteseket, amelyeknek inkább a túlélésért kell küzdeniük.

Végzetes volt a gyenge menetelés, menesztette edzőjét a Marosvásárhelyi ASA

Közös megegyezéssel szerződést bontott Eusebiu Tudor vezetőedzővel a Marosvásárhelyi ASA – jelentette be kedden délután közösségi oldalán a 2. Ligában szereplő labdarúgóklub.

Segélykiáltás: továbbra is várja a támogatást a helyi önkormányzattól a Marosvásárhelyi ASA

A Marosvásárhelyi ASA továbbra sem jutott hozzá a megítélt önkormányzati támogatáshoz, és egyre bizonytalanabbnak látja a jövőjét. A másodosztályú bajnokságben érdekelt klub közleményében átláthatóságot, következetességet és konkrét döntéseket sürget.

A hosszabbításban maradt pont nélkül a Marosvásárhelyi ASA

Egymás után a harmadik mérkőzését veszítette el a Marosvásárhelyi ASA, a hosszabbításban kapott góllal maradt alul a Sellenberki SK-val szemben a labdarúgó 2. Liga alapszakaszának 11. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!