Hirdetés

Kialakult a felsőház mezőnye a 4. Liga Hargita megyei csoportjában

A csíkszentsimoni csapat meg szeretné nyerni a bajnokságot
Fotó: Borbély Fanni

Nagyhéten öt mérkőzést pótoltak a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában, ahol eldőlt, hogy kik jutottak a felsőházba, melyik csapatok harcolnak majd a bajnoki címért.

Öt mérkőzést pótoltak nagyhéten a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában. Az alapszakasz utolsó fordulója, illetve a további elnapolt négy találkozótól függetlenül már eldőlt, hogy mely csapatok jutnak be a felsőházi rájátszásba, azaz kik végeznek az alapszakasz végén az első öt hely valamelyikén.

A Balánbánya két elhalasztott meccset is pótolt, de mindkettőt elveszítette: előbb hazai pályán kapott ki a Székelyudvarhelyi Rosealtól, majd szoros mérkőzésen idegenben is alulmaradt Agyagfalvával szemben.

Hirdetés

A további mérkőzések mind hazai győzelemmel zárultak: a sereghajtók rangadóját a Szentegyháza nyerte meg kilenc gólt hozó meccsen a Csicsó ellen, az egyre jobb formát mutató Székelykeresztúr hazai pályán ötöt vágott a csicsóiaknak, míg a bajnoki címre pályázó Csíkszentsimon hozta a kötelezőt, és két találattal legyőzte a Szárhegy csapatát.

A jelenleg az első öt helyen álló együttesek helye már biztos a felsőházi rájátszásban. A Csíkszentsimon mellett négy udvarhelyszéki csapat jutott be a legjobb öt közé: a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz, a Roseal, az Agyagfalva és a Székelykeresztúr. A további hat csapat az alsóházban folytatja majd a bajnokságot.

Hargita megyei labdarúgó-bajnokság, pótolt mérkőzések
13. forduló:
Agyagfalvi Lendület–Balánbányai Bányász 4–3 (2–1).
Gólszerzők: Balázs Norbert (19.), Hegyi Attila (45.+3), Zongor Bence (69.) és Vincze Róbert (73.), illetve Bíró Attila (37.), Alexandru Cătărău (58.) és Sergiu Bercea (90.+1). Tudósított: Bálint Attila.

Csíkszentsimoni KFC–Gyergyószárhegyi Bástya 2–0 (1–0).
Gólszerzők: Ferencz Előd (37.) és Méhes Endre (71.). Tudósított: Szakács Attila.

16. forduló:
Balánbányai Bányász–Székelyudvarhelyi Roseal 1–4 (0–0).
Gólszerzők: Alexandru Cătărău (79.), illetve Demény Norbert (52.), Miklós Árpád (58.) és Zoltáni Róbert (60. és 89.). Tudósított: Papp Levente.

Székelykeresztúri Egyesülés–Csicsói Ezüstfenyő 5–2 (3–0).
Gólszerzők: Fazakas Norbert (8., 9. és 39.), Kicsi Zoltán (55. és 73.), illetve György Csaba (51. és 85.). Tudósított: Ráduly István.

18. forduló:
Szentegyházi Vasas–Csicsói Ezüstfenyő 6–3 (2–2).
Gólszerzők: György Endre (13.), Gergely Tibor (21.), Bató István (56.), Tankó Előd (62., 78.) és Lázár Hunor (83.), illetve Búzás Szabolcs (10.), György Hunor (45.+1), Gabriel Cătălin Doltea (60.). Tudósított: László Zsolt.

4. Liga, Hargita megye, 2024–2025-ös szezon

Székelykeresztúri Egyesülés: 3 ponttal büntetve

A Szentegyháza–Agyagfalva (14. forduló), Balánbánya–Maroshévíz (14. forduló), Csicsó–Szárhegy(15. forduló) és Maroshévíz–Csíkszentsimon (20. forduló) találkozókat április utolsó hetében pótolják.

A következő forduló (május 3–4.) programja: Maroshévíz–Csicsó, Golimpiákosz–Keresztúr, Szentsimon–Roseal, Agyagfalva–Szárhegy és Zetelaka–Balánbánya. A Szentegyháza csapata szabadnapos lesz.

Az oda–visszavágós alapszakaszt rájátszás követi. Az első öt helyezett a felsőházban, a többiek pedig az alsóházban folytatják. A rájátszásra megfelezik az addig megszerzett pontokat, és minden csapat még egyszer–egyszer játszik egymással a csoportjában.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elhunyt Mircea Lucescu

Nyolcvanéves korában elhunyt kedden este Mircea Lucescu, a legendás labdarúgóedző halálhírét a bukaresti Egyetemi Kórház jelentette be, ahol az elmúlt napokban kezelték.

Új korszak kezdődik a Hargita Rali történetében, jelentős változásokkal jön az idei kiírás

Új név és gyorsasági szakasz, átalakuló helyszínek – számos újdonsággal érkezik az idei Hargita Rali, amelyet április végén rendeznek meg Székelyudvarhelyen és környékén.

Székelyhon

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását

Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.

`
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország

Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.

Krónika

Az APIA-nyilvántartásban szereplő valamennyi gazda vásárolhatna olcsóbb gázolajat

Gyökeresen átalakítaná idén a bukaresti mezőgazdasági minisztérium a gázolajár-támogatási rendszert. A jelenlegi, utólagos – olykor akár féléves késéssel történő – visszatérítési rendszer helyett egy értékjegyes támogatási forma bevezetését fontolgatják.

Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Ez is érdekelheti

Vendégsiker a bepótolt összecsapáson a Hargita megyei focibajnokságban

Pótolták a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának 16. fordulójából elhalasztott Balánbánya–Székelykeresztúr mérkőzést. A szerda késő délutáni összecsapás szoros küzdelmet hozott.

Nem volt orvos, ezért elmaradt a meccs a Kovászna megyei 4. Ligában

Mindössze öt összecsapást játszottak le a Kovászna megyei pontvadászat húsvéti fordulójában, ezek közül három alkalommal a győztesek alaposan rászámoltak ellenlábasaikra, kétszer pedig a vendégek diadalmaskodtak.

Hazai dominancia a húsvéti fordulóban, élre tört a Golimpiákosz

Hazai fölény jellemezte a húsvéti fordulót a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában, ahol minden mérkőzésen a vendéglátók nyertek. Az elnapolt vasárnapi mérkőzésen a Golimpiákosz győzött Csíkszentmártonban, és ezzel a rangsor élére állt.

Nem marad futball nélkül Csíkszék a húsvéti ünnepek alatt

A húsvéti ünnepek alatt pénteken, szombaton és vasárnap is lesznek futballmérkőzések a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában, illetve az 5. Liga csíkszéki csoportjában.

Kovászna és Barót hengerelt, Bardoc behúzta a rangadót

Az élen álló alakulatok igazolták a papírformát a Kovászna megyei labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában, a listavezető Kovászna nyolc, a második helyen álló Barót öt góllal múlta felül soros ellenfelét.

Még egy csapat visszalépett a Maros megyei 4. Ligától

Mindössze öt mérkőzést játszottak le a Maros megyei labdarúgó 4. Liga hétvégi 16. fordulójában, mivel a tavaszi szezon elején immár a második csapat lépett vissza a bajnokságtól.

Az agyagfalviak fordítottak és gólzáporral nyertek Csíkszentmártonban

Fordulatos mérkőzések jellemezték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának 18. fordulóját: az Agyagfalva öt gólt szerezve fordított Csíkszentmártonban, a Golimpiákosz pedig magabiztosan nyert Borszéken.

Ritka jelenet a megyei focibajnokságban, szurkolói busszal kísérik el a Szentegyházi Vasast

Nem mindennapi kezdeményezés kíséri a hétvégi fordulót a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságban. A Szentegyházi Vasas drukkerei szervezetten utaznak a maroshévízi mérkőzésre.

Kovásznai gólkedv és négypontos előny a háromszéki 4. Ligában

Erődemonstrációt tartott az éllovas Kovászna a háromszéki labdarúgó 4. Liga 17. játéknapján, a Kárpátok csapata alaposan rászámolt Papolcra és kihasználva legfőbb üldözője, Barót botlását, immár négypontos előnnyel vezeti a rangsort.

Lemaradt a vásárhelyi csapatoktól a harmadik helyezett a Maros megyei 4. Ligában

Idegenben gyűjtötte be a három pontot az élen álló két vásárhelyi együttes, míg a harmadik helyezett Marosoroszfalu vereséget szenvedett a Maros megyei labdarúgó 4. Liga hétvégi 15. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!