Hirdetés

Kétszer is felállt a hátrányból, kihúzta a döntetlent a Marosvásárhelyi ASA

Az ASA továbbra is őrzi helyét a felsőházi rájátszásban. Korábbi felvétel
Fotó: Haáz Vince

Látványos és fordulatos mérkőzésen játszott döntetlent az FC Voluntari otthonában a Marosvásárhelyi ASA, amely továbbra is őrzi helyét a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásában.

2025. október 18., 13:37

Rangadónak ígérkezett a két együttes szombati találkozója, a tizedik forduló előtt a negyedik és ötödik helyen álltak a tabellán, az ASA egy ponttal előzte meg az Ilfov megyeieket.

Hirdetés

Borzalmasan indult a mérkőzés a vásárhelyiek számára, akiknek védelme enyhén szólva sem volt a helyzet magaslatán, és ezt könyörtelenül kihasználta a Voluntari, így tíz perc után már kétgólos hátrányba kerültek.

Eusebiu Tudor csapata viszont gyorsan reagálni tudott, negyedóra után összejött a szépítés Bîrnoi góljával.

Ezután az ASA próbálta átvenni az irányítást, de nem járt sikerrel, és a hazaiak előtt adódtak kisebb lehetőségek, a szünetig még nem változott az eredmény.

Fordulás után viszont hamar érkezett az újabb találat, a piros-kékek köszöntek be először, Vlad Bogdan révén hamar kiegyenlítettek.

Nem maradt sokáig döntetlen az állás, egyből támadásba lendült a Voluntari, amely szöglet után visszavette a vezetést. A hajrához közeledve eldönthették volna a három pont sorsát, de Iacob hatalmasat védett és megmentette a vásárhelyieket.

Az ASA ismét hajszolta az egyenlítést és ez másodszor is sikerült, a 77. percben Cruceru pazar lövése a hálóban kötött ki.

Még akár fordíthattak volna a vendégek, de Trif próbálkozása kevéssel elkerülte a kaput.

A végén a hazaiak küzdöttek a győztes gólért, erre meg is volt az esélyük, de a vásárhelyi védelem ezúttal mindent tisztázni tudott.

Maradt a 3–3-as döntetlen, aminek köszönhetően az ASA továbbra is őrzi helyét az első hat között, a negyedik pozíciót foglalja el.

Labdarúgó 2. Liga, alapszakasz, 10. forduló:

FC Voluntari–Marosvásárhelyi ASA 3–3 (2–1).

Gólszerzők: Gheorghe (4.), Nemec (10.), Onișa (64.), illetve Bîrnoi (17.), Bogdan (53.), Cruceru (77.).
Voluntari: Maxim – Șuteu, Dumbrăvanu, Pițian, Gîț, Onișa, D. Toma, I. Gheorghe, Guțea, Babic, Nemec. Cserék: Chioveanu – Merloi, Panos, Haită, Alb. Călin, D. Andrei, Petculescu, R. Crișan, Pandele. Vezetőedző: Florin Pîrvu.
ASA: Iacob – Senciuc, Mar. Manea, Chatziterzoglou, Demeter – Cruceru, Ekollo, Gab. Avram – Bîrnoi, Vl. Bogdan – Zukanovic. Cserék: Geantă – Const. Sandu, Major, Cr. Ciobanu, László, Fofana, Vînău, R. Trif, Tout. Vezetőedző: Eusebiu Tudor.

2. Liga, 2025–2026-os szezon, alapszakasz, 10. forduló

2. Liga, 2025–2026-os szezon, alapszakasz

Szavazógép

Bejut a felsőházi rájátszásba a Marosvásárhelyi ASA a 2. Ligában?

Szavazás eredménye
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Az első távozó a Sepsi OSK-nál, már be is jelentette az új klubja

Távozik a Sepsi OSK korábbi csapatkapitánya, Denis Haruț, aki a Szuperligába való feljutás után elsőként hagyta el a klubot, és megegyezett az élvonalbeli tagságot szintén kiharcoló FC Voluntari-jal.

Egyben maradt a hazai mag, épül a Csíkszeredai Sportklub új csapata

Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.

Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

`
Krónika

Bejelentették az első tusványosi fellépőket

Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.

Krónika

Sok fiatal román történész bizonyos kérdésekben közelebb áll a magyar értelmezésekhez

Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.

Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Ez is érdekelheti

Kitört a botrány az egyik feljutó miatt, újrajátszhatják a 2. ligás osztályozókat

Hatalmas botrány alakult ki a román labdarúgásban, miután a 2. Ligába frissen feljutott CSL Ștefăneștii de Jos ellen súlyos vádak merültek fel. A klubot okirathamisítással vádolják, a kétpontos büntetését pedig a szövetség nem hozta nyilvánosságra.

Meglepetés az osztályozón: először szerepelhet a másodosztályban a Popești-Leordeni

Története legnagyobb sikerét érte el a SC Popești-Leordeni, amely 2–0-ra legyőzte a Gyulafehérvári CSM Unireát a másodosztályba jutásért rendezett osztályozó döntőjében, így először szerepelhet a román labdarúgás második vonalában.

Veszélyben a Marosvásárhelyi ASA indulása a 2. Ligában?

Váratlan információ látott napvilágot a Marosvásárhelyi ASA kapcsán, korábbi tartozások miatt veszélybe került a csapat indulása a labdarúgó 2. Liga következő idényében.

A Sepsi OSK három játékosa is bekerült a legjobbak közé

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) közzétette a májusi hónap álomcsapatát a 2. Ligában, amelyben az élvonalba feljutott Sepsi OSK három játékosa is helyet kapott.

Az FC Voluntari két büntetőt belőtt, a Nagyszeben másodosztályos lesz (videóval)

Nyernie kellett a 2. Liga harmadik helyezettjének az élvonalbeli gárdával szemben. Nem csak a hátrányt dolgozták le, hanem a feljutást jelentő gólt is megszerezték.

Másodosztályú klubnál folytatja Kilyén Szabolcs

A Vajdahunyadi Corvinullal feljutott az élvonalba a szovátai származású labdarúgó, de nagyon kevés játéklehetőséget kapott az együttesnél. Kilyén Szabolcs úgy döntött, hogy marad a 2. Ligában, a Nagyváradi Bihar FC színeiben kezdi az új szezont.

Marosvásárhelyi ASA: megválasztották a szezon játékosát, távozott az egyik alapember

A csapat házi gólkirályát választották az elmúlt szezon legjobbjának a Marosvásárhelyi ASA szurkolói. A klubtól távozott az egyik meghatározó labdarúgó, aki marad a másodosztályban, a bajnoki vetélytársnál folytatja.

Ha nincs feljutási jog, akkor nincs felsőházi szereplés

Évek óta vitatéma a román másodosztályban, hogy olyan csapatok is szerepelhetnek a felsőházi rájátszásban, amelyeknek nincs feljutási joguk az élvonalba. A tervek szerint 2027-től ezek a klubok nem lehetnek ott a 2. Liga play-offjában.

Egy héttel később kezdődik az új szezon a romániai futballban

A Román Labdarúgó-szövetség módosította a 2026–2027-es idény rajtjának időpontját: a Szuperliga az eredetileg tervezettnél egy héttel később, július közepén kezdődik. Az új szezonban az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK képviseli Székelyföldet az élvonalban.

Az erdélyi csapat maradt bent a fővárosival szemben a 2. Ligában

Lejátszották a labdarúgó 2. Liga osztályozós párharcának visszavágóját, amelyen a Sellenberki SK került ki győztesen a Bukaresti Dinamo SK-val szemben.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!