A hazai szövetség honlapjának szerdai híre szerint az olasz szakembert azért marasztalták el, mert a görögök elleni, idegenbeli Nemzetek Ligája-összecsapás alatt és után sportszerűtlen viselkedést tanúsított.
Az UEFA fegyelmi testülete először három mérkőzésre tiltotta el Marco Rossit, az MLSZ kezdeményezésére azonban személyesen hallgatta meg, az eltiltás mértékét pedig háromról két találkozóra módosította, a másodikra vonatkozó eltiltás végrehajtását pedig egy évre felfüggesztette.
A döntést a szövetségi kapitány és az MLSZ is tudomásul vette
– olvasható az Mlsz.hu oldalon.
„Ahogy azt korábban is és a mai napon a bizottság tagjainak is elmondtam, őszintén sajnálom a történteket – nyilatkozott Marco Rossi. – Különösen azért, mert sosem állt szándékomban tiszteletlenül viselkedni a játékvezetőkkel szemben. Az érzelmeim, a szenvedélyem sokszor túlzottan el tudnak ragadni egy-egy mérkőzés alatt, és ez nem helyes dolog. Ezen mindenképp változtatni szeretnék a jövőben” – olvasható a közleményben.
Az MLSZ közleménye szerint a felkészülési program változatlan marad: az edzéseket továbbra is Marco Rossi irányítja. A fegyelmi büntetés mindössze azt tiltja meg, hogy az észtek elleni mérkőzés ideje alatt a kispadon helyet foglaljon, illetve a csapattal érintkezzen a szövetségi kapitány.
A magyar válogatott jövő csütörtökön 21.45-től játszik az észtekkel a Groupama Arénában, három nappal később pedig ugyanott a finnekkel mérkőzik a Nemzetek Ligájában.
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Rangos nemzetközi megmérettetést nyert Kanadában a Székelyföldi Jégkorong Akadémia U16-os elitképzéses együttese. Az erdélyi fiatalok veretlenül végeztek az első helyen.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!