Az Udvarhelyi Fiatal Fórum csapata, a Civil Kurázsi Egyesület és a SIC Alapítvány 23 év után szervezte meg a labdarúgó Udvarhelyi Utcabajnokságot.
Ezen megmérettetés a régi időkben Székelyudvarhely meghatározó, népszerű sporteseményei közé tartozott, ahol a városrészek együttesei összemérték erejüket, ki az illető év legjobbja.
Ez volt a fő szempont idén is, a szervezők olyan csapatok jelentkezését várták, akik egy adott utcából, városrésből érkeznek. Két korcsoportot céloztak meg: az 5-6., illetve a 7-8. osztályosokat. Előbbieknél öt, utóbbianál három gárda küzdött meg egymással.
A találkozókat kedden és szerdán a Székelyudvarhelyi FC műfüves focipályáján rendezték. A díjátadónál minden résztvevő kapott emlékpólót, a dobogósok kupákat, érmeket.
Ebben az évben a kisebbeknél a Kadics-Betlenfalva FC, a nagyoknál a Betlenfalva FC lett a bajnok.
A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.
Hazai pályán folytatja bajnoki szereplését vasárnap a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda. A Kolozsvári U, illetve az FCSB elleni mérkőzések előtt Diószegi László és Szondy Zoltán a Székely Sportnak beszélt az esélyekről és a szezon eleji célokról.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Szász parasztházak német és holland tulajdonban, brit családok – akár maga Károly király – által felújított vendégházak, olasz és osztrák agrárbefektetők, Székelyföldön magyar vállalkozók.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!