A békéscsabai születésű, 28 éves Kelemen Dávid korábban az U21-es magyar válogatott tagja volt. A Békéscsaba és az MTK ifjúsági csapataiban nevelkedett, majd az izraeli Hapoel Tel Aviv együttesében játszott. Ezután hazatért és Pakson, illetve szülővárosában focizott, majd újabb három magyar csapat, a Nyíregyháza, a Vasas és a Haladás játékosa volt.
A 25 éves Valentín Haberkon, az argentin Macachínban született, az Independiente és a Banfield nevelése. Korábban hazájában a Deportivo Espanol csapatában, legutóbb pedig a harmadosztályú Los Andes együttesében játszott.
Mindkét játékos megérkezett Csíkszeredába és csatlakozott a csapat keretéhez.
Az FK szombaton 11 órától a Temesvári Polit fogadja a 2. Liga hatodik fordulójában.
Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.
A Gyergyói Hoki Klub U20-asai első szlovákiai idényükben nemcsak helytállnak, hanem betörtek a második vonal élmezőnyébe. A legnagyobb nyereség azonban nem a tabellán elfoglalt hely, hanem az a fejlődési közeg, amit ez a pontvadászat jelent.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.
Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!