A magyar labdarúgó NB I. 2. fordulójának vasárnapi játéknapján a Puskás Akadémia magabiztos játékkal 2–0-ra győzte le hazai pályán az Újpestet, a csapat mindkét gólját a magyarcsügési születésű, a Székelyföld Labdarúgó Akadémián nevelkedett Marius Corbu szerezte.
– nyilatkozta a mérkőzést követő sajtótájékoztatón Marius Corbu.
A 20 esztendős középpályás hozzátette, bánja, hogy nem tudták jobban kihasználni a helyzeteket, pedig voltak bőven, de mennek előre és remélik, hogy a következő meccsen pontosabbak lesznek a befejezésnél.
A góljaival kapcsolatban megjegyezte, az elsőnél pontos passzt kapott a bal szélről, jól érkezett középen, látta az üres helyet és próbálta berúgni a rövidre, a másik találata pedig úgy érzi, teljesen őt képviseli, mert szeret cselezni és az egy az egy elleni játékot játszani.
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
Nem ér véget a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok pénzügyi instabilitása, a Galaci Oțelul és a Petrolul Ploiești után két másik csapat került a padlóra.
Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A 2025-ös év legyen a józan ész éve, amely a kiszámíthatóság és a közös felelősség, közös teherviselés, a szolidaritás éve – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Tánczos Barna pénzügyminiszter, helyettes kormányfő.
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!