Hirdetés

Két gólt is rúgott a polgármester

Székelyderzs polgármestere, István Adrián (középen, kék mezben) két gólt lőtt Kápolnásfalunak
Fotó: Veres Nándor

2018. május 09., 09:15

Ismét egy cserejátékos lendítette át Lövéte csapatának játékát a holtponton az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság A csoportjában, így megtartotta négypontos előnyét Farkaslaka együttese és a Székelyudvarhelyi Sporting előtt. A B-ben újabb győzelmet szerzett Zetelaka II., míg a C-ben Kobátfalva négy pontra csökkentette hátrányát a szabadnapos Homoródszentmártonnal szemben.

2018. május 09., 09:15

Betfalván játszott az A csoport éllovasa, Lövéte. A 75. percben 1–1-es állásnál csereként pályára lépett Demeter László, és két perc alatt duplázott, megnyerve csapatának a mérkőzést.

Az előző fordulóban Lövéte ugyancsak egy cserejátékosának köszönhetően szerezte meg a három pontot.

Végig izgalmas és kiegyensúlyozott volt a Zetelaka–Nagygalambfalva mérkőzés. A hazaiak már a harmadik percben megszerezték a vezetést, ám a galambfalviak pár perc alatt fordítani tudtak.

Hirdetés

Zetelaka a második játékrész elején egyenlített. Már úgy tűnt, hogy döntetlennel ér véget a mérkőzés, amikor Galambfalva a 89. percben ismét megszerezte a vezetést. A csattanó még hátravolt, hiszen Zetelaka a hosszabbítás harmadik percében betalált, így pontosztozkodással ért véget a találkozó.

A Székelyudvarhelyi Sporting a forduló legnagyobb arányú győzelmét aratta, hazai pályán 10–2-re verte Fiatfalvát.

A vendégeket most érte utol az a „vírus”, ami pár csapatot korábban már sújtott, azaz a játékosok elmentek külföldre dolgozni. A fiatfalviak nem adják fel, és ha ki is esnek a B csoportba, jövőre az lesz a céljuk, hogy ismét feljussanak.

A Székelyvarság–Malomfalva mérkőzésen hiába szerezték meg a vezetést a vendégek, a hazaiak a szünetig a négy gólig jutott Tifán Csaba vezetésével 4–1-re fordítottak. Végül 5–2-re nyerték a találkozót, amelyen a malomfalviak egy büntetőt is kihagytak.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

A B csoportban kiegyenlített, egyben színvonalas mérkőzést rendeztek Bögözben, ahol az éllovas Zetelaka II. egygólos győzelmet aratott. A hazaiak a vereség ellenére elégedettek voltak a mutatott játékkal.

Kápolnásfalura látogatott Székelyderzs a 18. fordulóban. A vendégeknél játszik a község polgármestere, István Adrián, aki két góllal járult hozzá csapata 4–2-es sikeréhez.

Csekefalva a mérkőzés esélyeseként érkezett Gagyba, azonban rosszul játszott, pont nélkül térhetett haza.

Nagygalambfalva II. kiütéses vereséget szenvedett a Parajdi SE-től, érdekesség, hogy a vendégek öt góljának mindegyikét Laczkó Dávid szerezte.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Szabadnapos volt a C csoport listavezetője, Homoródszentmárton, így Kobátfalva Kissolymos felett aratott 3–1-es győzelmével négy pontra csökkentette hátrányát.

Az Oklánd–Szentpéter rangadón a 36. percben kiállították a hazaiak kapusát – egyértelmű gólhelyzetet akadályozott meg –, ezt pedig kihasználták a vendégek, és 2–1-re győztek.

Zsúfolt menetrend

A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület összeállította a 2018–19-es labdarúgó Román Kupa Hargita megyei csoportja 3. fordulójának párosításait.

A Korondi Ifjúság–Farkaslaka, a Szentegyháza–Lövéte, a Siménfalva–Fiatfalva, a Farcád–Varság és a Kobátfalva–Betfalva mérkőzést május 16-án 18 órától rendezik. A 4. forduló május 30-án lesz, itt már csatlakoznak a 4. Ligában szereplő csapatok is. 

Az időjárási okokból elhalasztott tavaszi rajt miatt besűrűsödött a csapatok programja. Elkészült a betervezett hétközi forduló menetrendje, eszerint az A csoportban június 20-án rendezik a 25. fordulót, míg a B csoportban június 13-án a 23. fordulót. Minden mérkőzés 18 órakor kezdődik.

Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság, 18. forduló

A csoport

Szentegyháza–Szentábrahám 4–1 (2–1), vezették Kovács B. – Bíró E., Madaras Sz., gólszerzők Gergely Tibor (33., 35., 88.), Balog Zsolt (53.), illetve Murvai István (13.);

Székelyudvarhelyi Sporting–Fiatfalva 10–2 (6–2), vezették Fodor J. – Feleki B., Tamási Z., gólszerzők Jankó Levente (5., 13., 54.), Somorai Csaba (15., 17., 88.), Balázs Ferenc (32.), Miklós Sándor (34.), Bak István (63.), Gál Csaba (79.), illetve Barabás Barna (12.), Simó Barna (38.);

Betfalva–Lövéte 1–3 (0–1), vezették Kovács B. – Fazakas L., Kis T., gólszerzők Cristian Mina (70.), illetve Demeter Emil (26.), Demeter László (76., 77.);

Agyagfalva–Felsőboldogfalva 5–1 (3–0), vezették Fodor J. – Ivácsony Zs., Kányádi N., gólszerzők Szőcs Attila (17., 38.), Hegyi Attila (28.), Sorbán István (86., 87.), illetve Tóth Károly (81.);

Székelyvarság–Malomfalva 5–2 (4–1), vezették Tifán A. – Joó R., Feleki G., gólszerzők Tifán Csaba (29., 37., 45., 66.), Pál Attila (34.), illetve Vas Arnold (16.), Birtalan Barna (50.);

Zetelaka–Nagygalambfalva 3–3 (1–2), vezették Hegyi H. – Nagy Z., Puja T., gólszerzők Vincze Róbert (3., 56.), Mózes Tamás (90+3.), illetve Csíki Szabolcs (6.), Kovács Levente (12.), Kovács Sándor (89.);

Farkaslaka–Szentlélek 3–0 (játék nélkül).

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – A csoport
M GY D V GK P
1. Lövétei Egyesülés 26 19 3 4 80–32 60
2. Udvarhelyi Sporting 26 17 3 6 89–51 54
3. Farkaslaki SE 26 15 5 6 94–39 50
4. Malomfalvi Ifjúság 26 13 7 6 68–47 46
5. Szentegyházi Vasas 26 14 3 9 63–42 45
6. Szentábrahámi Andycom 26 14 3 9 62–48 45
7. Nagygalambfalvi SE 26 11 8 7 46–37 41
8. Székelyvarsági Tartód SE 26 11 2 13 59–57 35
9. Agyagfalvi Lendület 26 9 7 10 73–59 34
10. Zetelaki Fenyő 26 10 4 12 47–63 34
11. Betfalvi Küküllő 26 10 3 13 63–70 33
12. Felsőboldogfalvi FTK 26 5 5 16 34–90 20
13. Fiatfalvi Sóskút 26 5 3 18 37–90 18
14. Szentléleki Nyikó 26 1 0 25 19–109 3

B csoport, 18. forduló:

Bögöz–Zetelaka II. 0–1 (0–0), vezették Incze D. – Szécsi B., Szente Zs., gólszerző Csergő Szilárd (62.);

Kápolnás–Székelyderzs 2–4 (1–3), vezették Sárkány J. – Lőrincz Gy., Hadnagy Á., gólszerzők Lőrincz Szabolcs (41.), Csíki Csaba (60.), illetve Süketes Csaba (8.), Orbok Csaba (13.), István Adrián (28., 82.);

Nagygalambfalva II.–Parajdi SE 0–5 (0–2), vezették Fodor J. – Ivácsony Zs., Csíki A., gólszerző Laczkó Dávid (22., 42., 54., 68., 86.);

Alsóboldogfalva–Korondi Ifjúság 2–4 (1–2), vezették Fazakas K. – Kis I., Ráduly I., gólszerzők Barabás János (8.), Borbély Lóránt (51.), illetve Varga György (34.), Ambrus Zoltán (41., 67., 88.);

Farcád–Bogárfalva 4–3 (2–0), vezették Nagy Z. – Hegyi H., Puja T., gólszerzők Kovács Imre (7.), Kerestély Zsolt (43., 46.), Péter Imre (71.), illetve Balog Arnold (47., 90+3.), Geréd Imre (61.);

Gagy–Csekefalva 2–0 (1–0), vezették Kovács B. – Fazakas L., Kis T., gólszerzők Antal Roland (34.), Fazakas Levente (76.);

Siménfalva–Hodgya 5–0 (2–0), vezették Tamási Z. – Pál Zs., Madaras Sz., gólszerzők Keresztes István (25.), Pálfi Attila (28.), Vári Szabolcs (48.), Tarcsafalvi Loránd (74., 76.).

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – B csoport
M GY D V GK P
1. Zetelaka II. 26 20 3 3 70–30 63
2. Korondi Ifjúság 26 18 3 5 68–39 57
3. Siménfalvi Ifjúság 26 14 3 9 74–46 45
4. Bogárfalvi Gordon 26 12 5 9 77–70 41
5. Csekefalvi Fortuna 26 10 8 8 71–64 38
6. Parajdi SE 26 11 4 11 69–70 37
7. Farcádi SE 26 10 6 10 43–53 36
8. Bögözi SE 26 10 5 11 54–53 35
9. Gagyi Gagyvize 26 9 6 11 39–42 33
10. Kápolnási SE 26 8 5 13 58–66 29
11. Alsóboldogfalvi Akarat 26 8 3 15 56–74 27
12. Nagygalambfalva II. 26 8 3 15 45–83 27
13. Székelyderzsi SE 26 7 3 16 60–77 24
14. Hodgyai Budvár 26 6 5 15 59–76 23

C csoport, 16. forduló:

Zeteváralja–Parajdi SK 2–0 (2–0), vezették Tifán A. – Csíki A., Joó R., gólszerzők Simma Emil (34.), Csíki Imre (39.);

Oklánd–Szentpéter 1–2 (0–1), vezették Sárkány J. – Lőrincz Gy., Hadnagy Á., gólszerzők Makkai Zsolt Szabolcs (61.), illetve Schneider Emil (45+2., 47.), kiállítva Makkai Tamás Levente (36., Oklánd);

Kobátfalva–Kissolymos 3–1 (2–1), vezették Tamási Z. – Bán Zs., Feleki G., gólszerzők Kis Albert (17.), Osváth Attila (34., 57.), illetve Fazakas László (30.);

Szentpál–Alsósófalva 0–0, vezették Szécsi B. – Incze D., Főcze E.;

Kányád–Betfalvi Ifjúság 3–0 (játék nélkül); 

Szentmárton szabadnapos volt.

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – C csoport
M GY D V GK P
1. Homoródszentmártoni Reménység 20 17 1 2 88–20 52
2. Kobátfalvi Nyikó 20 13 4 3 51–24 43
3. Zeteváraljai SE 20 13 2 5 48–27 41
4. Homoródszentpáli Radicza 20 8 5 7 31–40 29
5. Oklándi Rika 20 9 1 10 42–42 28
6. Parajdi SK 20 8 3 9 47–41 27
7. Kányádi SK 20 7 5 8 53–64 26
8. Homoródszentpéteri SE 20 8 1 11 41–44 25
9. Kissolymosi SE 20 6 2 12 45–55 20
10. Alsósófalvi SE* 20 6 3 11 32–59 15
11. Betfalvi Ifjúság 20 1 1 18 10–72 4
*Alsósófalvi SE büntetve 6 ponttal

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Papírforma eredményekre és látványos meccsekre számít a sepsiszentgyörgyi bunyós

A labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjének hajrájához érkeztünk, péntek este és szombat hajnalban újabb három mérkőzést rendeznek. Ezúttal Toró Ákost, a sepsiszentgyörgyi bunyóst kértük fel, hogy tippelje meg a párharcok végkimenetelét.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!