Kisebb átalakuláson megy keresztül a kolozsvári együttes kerete, amely az elmúlt időszakban eléggé aktív volt az átigazolási piacon.
A CFR két új idegenlégióssal állapodott meg: az Oroszországban született svéd támadó Alibek Aliev az utóbbi években az Osters IF csapatában játszott, ahol 63 mérkőzésen 25 találat és 6 gólpassz fűződött nevéhez, míg a bosnyák belső védő Ilija Masic a Zrinjski Mostar együttesétől érkezett, amellyel bejutott a Konferencia Liga főtáblájára és az előző idényben bajnoki címet nyert.
A távozók terén a CFR az év elején eladta gólfelelősét, Louis Munteanut, a román válogatott csatár az amerikai bajnokságba, az MLS-be igazolt 6 millió euróért cserébe, ahol a DC United együttesénél folytatja. Mellette egy másik alapember is elhagyta a csapatot, a koszovói Lindon Emerllahu az ukrán Polisszja Zsitomirhoz igazolt. Rajtuk kívül a korábbi BL-győztes, francia Kurt Zouma nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így akárcsak a guadeloupe-i Marcus Coco, közös megegyezéssel távozott a klubtól.
A kolozsvári együttes pocsék szezonkezdet után a 11. helyen fejezte a Szuperliga őszi szezonját, és jelentős, hét pont a lemaradása a hatodik, utolsó felsőházi rájátszást érő pozícióhoz képest.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Universitatea Craiova U Craiova | 21 | 11 | 7 | 3 | 37-20 | 40 |
2 | Bukaresti Rapid Rapid | 21 | 11 | 6 | 4 | 34-20 | 39 |
3 | FC Botoșani Botoșani | 21 | 10 | 8 | 3 | 30-15 | 38 |
4 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 21 | 10 | 8 | 3 | 32-18 | 38 |
5 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 21 | 10 | 4 | 7 | 27-21 | 34 |
6 | Galaci Oțelul Oțelul | 21 | 9 | 6 | 6 | 32-18 | 33 |
7 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 21 | 9 | 6 | 6 | 26-19 | 33 |
8 | Aradi UTA UTA | 21 | 8 | 8 | 5 | 26-29 | 32 |
9 | FCSB FCSB | 21 | 8 | 7 | 6 | 31-26 | 31 |
10 | Konstancai Farul Farul | 21 | 7 | 6 | 8 | 26-25 | 27 |
11 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 21 | 6 | 8 | 7 | 29-33 | 26 |
12 | Unirea Slobozia Slobozia | 21 | 6 | 3 | 12 | 21-31 | 21 |
13 | Petrolul Ploiești Petrolul | 21 | 4 | 8 | 9 | 16-20 | 20 |
14 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 21 | 3 | 7 | 11 | 21-48 | 16 |
15 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 21 | 2 | 7 | 12 | 17-35 | 13 |
16 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 21 | 2 | 5 | 14 | 19-46 | 11 |
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!