Hirdetés

Két érkező, négy távozó – téli játékosmozgás a Kolozsvári CFR-nél

A bosnyák belső védő Ilija Masic a Zrinjski Mostar együttesétől érkezett a CFR-hez
Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR 1907 CLUJ-NAPOCA

2026. január 12., 19:31

A Kolozsvári CFR labdarúgócsapata egyelőre két új játékost szerződtetett és négy távozóról számolt be a téli átigazolási időszakban.

2026. január 12., 19:31

Kisebb átalakuláson megy keresztül a kolozsvári együttes kerete, amely az elmúlt időszakban eléggé aktív volt az átigazolási piacon.

Hirdetés

A CFR két új idegenlégióssal állapodott meg: az Oroszországban született svéd támadó Alibek Aliev az utóbbi években az Osters IF csapatában játszott, ahol 63 mérkőzésen 25 találat és 6 gólpassz fűződött nevéhez, míg a bosnyák belső védő Ilija Masic a Zrinjski Mostar együttesétől érkezett, amellyel bejutott a Konferencia Liga főtáblájára és az előző idényben bajnoki címet nyert.

A távozók terén a CFR az év elején eladta gólfelelősét, Louis Munteanut, a román válogatott csatár az amerikai bajnokságba, az MLS-be igazolt 6 millió euróért cserébe, ahol a DC United együttesénél folytatja. Mellette egy másik alapember is elhagyta a csapatot, a koszovói Lindon Emerllahu az ukrán Polisszja Zsitomirhoz igazolt. Rajtuk kívül a korábbi BL-győztes, francia Kurt Zouma nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így akárcsak a guadeloupe-i Marcus Coco, közös megegyezéssel távozott a klubtól.

A kolozsvári együttes pocsék szezonkezdet után a 11. helyen fejezte a Szuperliga őszi szezonját, és jelentős, hét pont a lemaradása a hatodik, utolsó felsőházi rájátszást érő pozícióhoz képest.

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Universitatea Craiova U Craiova
21
11
7
3
37-20
40
2
Bukaresti Rapid Rapid
21
11
6
4
34-20
39
3
FC Botoșani Botoșani
21
10
8
3
30-15
38
4
Bukaresti Dinamo Dinamo
21
10
8
3
32-18
38
5
FC Argeș Pitești FC Argeș
21
10
4
7
27-21
34
6
Galaci Oțelul Oțelul
21
9
6
6
32-18
33
7
Kolozsvári U Kolozsvári U
21
9
6
6
26-19
33
8
Aradi UTA UTA
21
8
8
5
26-29
32
9
FCSB FCSB
21
8
7
6
31-26
31
10
Konstancai Farul Farul
21
7
6
8
26-25
27
11
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
21
6
8
7
29-33
26
12
Unirea Slobozia Slobozia
21
6
3
12
21-31
21
13
Petrolul Ploiești Petrolul
21
4
8
9
16-20
20
14
FK Csíkszereda FK Csíkszereda
21
3
7
11
21-48
16
15
FC Hermannstadt Hermannstadt
21
2
7
12
17-35
13
16
Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus
21
2
5
14
19-46
11
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Ez is érdekelheti

Őszi szünet a Szuperligában: a Dinamo szárnyal, a CFR építkezik, Csíkszeredában kong a vészharang

Szünetel a román élvonal, így itt az idő egy gyors mérlegre. A Dinamo az élen áll, a Rapid és a Craiova tartja a lépést, miközben a CFR-nél az építkezésé a főszerep. Az OSK kellemes meglepetést okoz, Csíkban viszont minden a kiesés rémét vetíti előre.

A Sepsivel és az FK-val is játszik barátságos meccset a másodosztályú csapat

Három élvonalbeli együttessel is megmérkőzik a bajnoki szünetben a Besztercei Gloria. A másodosztályban szereplő csapat a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda mellett a Kolozsvári U-val is felkészülési találkozót játszik.

Megvált edzőjétől a szuperligás klub az újabb vereség után

A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.

A Sepsi OSK lőtávolban a felsőháztól, egyre jobban leszakad az FK Csíkszereda

A Sepsi OSK fájó aradi veresége ellenére mindössze egy pontra van a felsőháztól, az FK Csíkszereda viszont tíz forduló után is nyeretlenül, egyre nehezebb helyzetben kezdte el a bajnoki szünetet.

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Kegyetlenül megbüntette a hibákat a Petrolul, az FK Csíkszereda csak érvénytelenített gólig jutott (videóval)

Bátran kezdett és egy érvénytelenített gólig is eljutott az FK Csíkszereda, a Petrolul azonban a második félidőben két hibát is megbüntetett, és otthon tartotta a három pontot. A piros-feketék tíz forduló után továbbra is nyeretlenek a Szuperligában.

Fel kell kötnie a gatyáját az FK Csíkszeredának a Petrolul ellen

A bajnoki szünet előtti utolsó találkozón a negyedik helyen álló Petrolul Ploiești otthonában lép pályára a sereghajtó FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén.

A bajnok kiütötte az FCSB-t (videóval)

A bajnoki címvédő U Craiova kiütéses győzelmével zárult a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójának rangadója, szombaton este hazai közönség előtt 5–0-ra verte az FCSB-t.

Emberelőnyben nyert a CFR, kiszorította a Sepsi OSK-t a legjobb hatból

Gyorsan javított a Sepsiszentgyörgyön elszenvedett vereség után a Kolozsvári CFR. A kincses városiak szombat délután 3–1-re legyőzték az FC Botoșani együttesét, és ezzel megelőzték a Sepsi OSK-t a tabellán, amely így kiszorult a legjobb hat közül.

A feljutás óta egy fél csapatra való alapember maradt az FK Csíkszeredánál

Jelentősen átalakult az FK Csíkszereda játékosállománya a 2024–2025-ös másodosztályú idény óta. A feljutást kiharcolt csapatból viszont több alapember is a klubnál maradt, és a 2026–2027-es élvonalbeli szezonban is az együttesnél szerepel.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!