Kerekes Ágoston: „egy követ én is rátettem a csíki futball piramisára”

A sepsibükszádi Kerekes Ágoston rendszeresen feljár Csíkszeredába, az FK hazai mérkőzéseire. A csíki csapat legutóbbi, Petrolul elleni meccse előtt készségesen válaszolt kérdéseinkre.

– Hogyan kezdődött? Mikor került kapcsolatba először a labdarúgással?

– Egész gyerekkoromtól. Tizenévesen, a sepsibükszádi falusi csapatban kezdtem. Tizenkét-tizenhárom évesen már a felnőttek között játszottam. Kilencedikes koromban kerültem Sepsiszentgyörgyre, ahol tizedik osztályig kézilabdáztam is, de aztán csak futballedzésekre jártam. Domokos Sándor volt az edzőm, nála játszottam. Egy év múlva már a felnőttcsapat ifjúsági játékosa lettem, mert akkoriban is kötelező volt egy ifijátékost pályára küldeni. Aztán jött a katonaság: amint befejeztük a középiskolát, már októberben el is vittek. A Steauához kerültem Bukarestbe, a sport századhoz, de ott nem játszottam, mert akkor éppen szünetelt az ifjúsági bajnokság (Tineret-rezerve). Jó társaságba kerültem, együtt voltam például Ugron Endrével, Balog Zozóval és Bagoly Zolival, a jégkorongozó Prakabbal.

Egy 35 évvel ezelőtti felvétel. Felső sor: Kerekes Ágoston edző, Papp Ernő, Gyenge Csaba, Bona Dániel, Szvinyuk Róbert, Faragó Zoltán, Balázs Árpád (Róka). Alsó sor: Péter István, Vojkuj Csaba, Szabó László, Albu László, Fănel Mihăilă
Fotó: Kerekes Ágoston

– Az OSC akkor a B divízióban szerepelt, elég kemény csapat volt…

– Így igaz. Több neve is volt a csapatnak: játszottam az Olt Textilnél, később lett Munkás Sportklub, majd IMASA. Sajnos az 1987–88-as idény végén kiestünk a B Ligából. Ezután átpasszoltak a harmadik ligás Elektrohoz, hogy nyerjünk bajnokságot, de végül második helyen végeztünk. Ősszel – már nem is emlékszem pontosan, miért – elhatároztam, hogy nem maradok Sepsin. Deáky igazgató úr közbenjárásával Csíkszeredába kerültem, az IPIC-hez, amely később Rapid lett.

– Játékosként érkezett. Mikor kezdődött az edzői pályafutása?

– Igen, játékosként jöttem. Az edzői pályafutásom 1989 őszén kezdődött.

A csíkszeredai sportiskola futballcsapata 1987-ben. A felső sorban jobbról az első Ilyés Róbert
Fotó: Dobos László gyűjteménye

– Kik játszottak akkor a csíki csapatban? Az 1990-es évek elején nagyon jó gárdát sikerült összeraknia, amellyel a Román Kupában a legjobb 16 közé jutottak.

– Igen, de ez egy hosszabb folyamat volt. Amikor itt kezdtem, a Csíkszeredai Traktornál, majd az IPIC-nél, nagyrészt a korábbi csapattársakkal dolgoztam együtt: Horváthtal, Balázs Árpival, Gagyival, Pauguékkal, Dragomirral, Barbúval, Sorleával és másokkal.

Fotó: Borbély Fanni

– Hogyan történt az edzői kinevezés?

– A régi csapattársak többsége már abbahagyta, amikor én átvettem a csapatot, de néhányan maradtak. A vezetők, Csukás Levente és Kovács Matyi (Isten nyugtassa!), unszoltak, hogy vállaljam el a csapatot. Mondtam, hadd aludjak rá két éjszakát.

Jöttek a fiatalok: Péter Isti és Albu Laci, felhoztuk Ilyés Robit az ifiktől, Gyergyóból elhoztuk Ábrahámot, Kézdivásárhelyről Szvinyukot, Balánbányáról Mihăilát és Mihály kapust – ők akkor még fiatalok voltak. Székelykeresztúrról jött Gindella, és ott voltak a csapatban meghatározó játékosok a Szabó testvérek is.

Fotó: Borbély Fanni

– Visszaemlékszem egy nagyon jó szabadrúgáslövőre, Bónára. Ő hogyan került a csapathoz?

– A Hunyad megyei születésű Bóna Dániel Csíkszeredában volt sorkatona, így került hozzánk. Nagyon technikás játékos volt, érezte a játék ritmusát. Nem volt nagy munkabírású, nem robotolt, de a technikai megoldásaival pluszt adott a csapatnak – ez volt az ő erőssége.

Fotó: Borbély Fanni

– A csapat a Román Kupában is nagyot ment, bejutott a legjobb 16 közé…

– Igen, az volt a csúcs. Csíkszeredába jött az akkor élvonalbeli Electroputere Craiova, ahol Sorin Cârțu is játszott. Meneteltünk a kupában, jó volt a csapat, a közönség is élvezte a játékot.

Fotó: Borbély Fanni

– Utána hogyan alakult a kapcsolata futballal?

– Megkerestek Mikóújfaluból, ahol működött egy bányászcsapat. Oda vittem magammal Albut, Györgyöt, Mihályt és Szabó Attilát. Nagyon jó csapatot építettünk, még ma is emlegetik, hála Istennek. Bajnokságot nem nyertünk, mert mindig voltak „háttércsapatok”, ahol nem mindig a futballtudás számított... Amíg a bánya működött, addig volt futballcsapat. Az egyik idényben hét ponttal vezettük a tabellát, de végül nem engedték, hogy bajnokok legyünk.

A csíkszeredai futballcsapat 1993-ban
Fotó: Dobos László gyűjteménye

– Most nyugdíjas, de továbbra is követi a labdarúgást?

– Igen, 2020 óta nyugdíjas vagyok, de a futballtól nem szakadtam el. Rendszeresen követem a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda mérkőzéseit. A csíki meccsekre bérletet váltottam, mindig feljövök.

– Mi a véleménye a mostani FK Csíkszeredáról?

– A játékosállomány jó. Van két-három olyan futballista – neveket nem mondok –, aki túl sokat cipeli a labdát.

Szerintem fontos lenne, hogy a szélsők gyakrabban fussanak fel, jöjjenek a keresztlabdák, a hosszú passzok. Ez egy saját vélemény. A Sepsinél pedig szerintem teljes átalakulásra van szükség.

Fotó: Kerekes Ágoston

– Kikkel tartja a kapcsolatot az akkori csapatból, és kikre a legbüszkébb?

– Akikkel találkozom: Péter Isti, György, a Szabó testvérek – látom, hogy ők is rendszeresen ott vannak a mérkőzéseken. Balázzsal, Gurăuval, Horváth Vilivel is beszélek sokszor. Az egykori tanítványaim közül ketten ma az FK Csíkszereda stábjában dolgoznak: Ilyés Róbert és Albu László.

Egyébként Sepsibükszádon szomszédok vagyunk Marin Barbuval (Magiunnal), aki játékosként és edzőként is maradandót alkotott a háromszéki, illetve a romániai futballban. Ő most megfigyelői feladatokat kap, és én is szoktam vele járni mérkőzésekre.

Fotó: Kerekes Ágoston