Hirdetés

Kiütéses vereséggel tovább mélyült a válság a Sepsi OSK-nál

Hiába vezetett, hatalmas verést kapott hazai pályán a Sepsi OSK. Korábbi felvétel
Fotó: Pinti Attila

Hiába a vezetés és a mezőnyfölény az első félidőben, a fordulást követően teljesen más csapatok jöttek ki a pályára. A Sepsi OSK elszórakozta az előnyét és újabb súlyos vereséget szenvedett el, így a kiesőzónában maradt a Szuperligában.

2025. április 12., 19:07

Nem indult jól a rájátszás a sepsiszentgyörgyiek számára, egyedüliként a mezőnyben elveszítették az első három mérkőzésüket. A negyedik fordulóban viszont újra hazai pályán bizonyíthattak a piros-fehérek, akik szombaton délután a Konstancai Farult fogadták. Dorinel Munteanu négy helyen változtatott a kezdőcsapatán az előző fordulóhoz képest – többek között Marius Coman és Niczuly Roland is kikerült a kezdőből, utóbbi még a keretben sem kapott helyet.

Határozottan kezdte a találkozót a házigazda, igyekezett birtokolni és gyorsan járatni a labdát. Az első negyedórában Dimitri Oberlin volt a főszereplő: a bal oldalon többször is lendületesen indult meg, és jó labdákat adott középre. Egyik ilyen akciójából Matei került helyzetbe, de lövése fölé szállt.

Hirdetés

Az első komoly lehetőségre a vendég oldalon több mint negyedórát kellett várni – igaz, ehhez egy hazai hibára is szükség volt. A 18. percben Dumitrescu szeretett volna felszabadítani a tizenhatoson belül, ám a labda épp a büntetőpontnál álló Grigoryan elé került. A támadó Ninaj mellett húzott egy váratlan cselt, majd közelről bombázott, de Gyenge Szilárd bravúrral hárított.

Rögtön jött a válasz a másik oldalon: Omar El Sawy a hosszút vette célba, lövése a hálóban kötött ki, ám a partjelző már emelte a zászlót – les miatt érvénytelen volt a találat.

A Sepsi OSK továbbra is támadásban maradt, és a 25. percben egy szöglet utáni kavarodás során Babunski került ziccerbe, ám nem volt kellően erős és pontos a befejezés, a hálóőr védeni tudott.

Nem sokkal később újra Oberlin villant, aki egy remek összjáték után betört a tizenhatoson belülre, ahol két védő is szabálytalankodott vele szemben, a játékvezető habozás nélkül a tizenegyespontra mutatott.

A büntetőt Denis Haruț végezte el, szokásához híven higgadtan a bal alsó sarokba gurított (1–0).

A folytatásra visszavett a tempóból mindkét csapat, komolyabb helyzet nem alakult ki a félidő hátralévő részében, így egygólos hazai vezetéssel mehettek szünetre a felek.

A második játékrész rögtön egy hatalmas ziccerrel indult: Neskovic előtt adódott a lehetőség, hogy megduplázza a Sepsi OSK előnyét, ám lövése elkerülte a kaput.

A kihagyott helyzet megbosszulta magát. A Farul egyre nagyobb nyomást helyezett a hazai védelemre, igaz, kezdetben komoly veszélyt nem jelentettek Gyenge Szilárd kapujára.

Az 59. percben azonban, éppen egy hármas hazai csere után, Radaslavescu egy remek indítással ugrott ki, jól hozta magát lövőhelyzetbe és egyenlített (1–1).

A gól megfogta a hazaiakat, a lendület viszont a vendégeket vitte tovább, és nem sokkal később Dican közelről megszerezhette volna a vezetést, lövését Gyenge bravúrral védte.

A következő akciónál viszont éppen ő hibázott hatalmasat. Egy hosszú indítás után késve mozdult ki, és ököllel eltalálta a Farul támadóját, az egyértelmű szabálytalanság után büntető következett, amelyet Ionuț Larie magabiztosan értékesített (1–2).

A hazai közönség még fel sem dolgozta a látottakat, amikor következett az újabb hidegzuhany.

Alibec éles szögből szabadrúgáshoz jutott, a rutinos csatár lövése meglepte Gyengét, a labda besurrant a rövidbe, és ezzel gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés (1–3).

A Sepsi OSK próbált reagálni, támadott a szépítés reményében, ám az utolsó harmadban nem tudott valódi veszélyt kialakítani, és minden lényegi kérdés elrendeződött a második félidő derekán. A legvégén a Farul talált egy negyedik gólt is, ezzel háromra növelve előnyét.

A háromszéki csapat így negyedik rájátszásbeli mérkőzését is elveszítette, és jelenleg a 14., osztályozót jelentő helyen áll a Szuperliga alsóházában.

Labdarúgó Szuperliga, alsóházi rájátszás, 4. forduló:
Sepsi OSK–Konstancai Farul 1–4 (1–0),
gólszerzők: Haruț (33. – büntetőből), illetve Radaslavescu (59.), Larie (68. – büntetőből), Alibec (70.), Ionuț Vînă (88.).

Sepsi: Gyenge – Oteliță, Ninaj, Haruț, Dumitrescu – C. Matei, Mino, El Sawy – Babunski, Oberlin, Neskovic. Cserék: Gedő, Debeljuh, Drăghiceanu, Kallaku, A. Nistor, Oroian, , Sigér, Skorup, M. Tamás, Simic, F. Ștefan, M. Coman. Vezetőedző: Dorinel Munteanu.
Farul: Buzbuchi – Sîrbu, Larie, Gustavo Marins, Ganea – Radaslavescu, Dican, Vînă – Grigoryan, Alibec, Băsceanu. Cserék: Ducan, Bălașa, Buta, Fabinho, Țîru, Reginaldo, Nicolas Popescu, Ciobanu, Banu, Doicaru, Kivinda. Vezetőedző: Gheorghe Hagi.

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alsóházi rájátszás, 4. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alsóházi rájátszás

Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK: 21 ponttal kezdte a rájátszást
FC Hermannstadt: 21 ponttal kezdte a rájátszást
Petrolul Ploiești: 20 ponttal kezdte a rájátszást
Konstancai Farul: 18 ponttal kezdte a rájátszást
Aradi UTA: 17 ponttal kezdte a rájátszást
Galaci Oțelul: 16 ponttal kezdte a rájátszást
FC Botoșani: 16 ponttal kezdte a rájátszást
Jászvásári Poli: 16 ponttal kezdte a rájátszást
Unirea Slobozia: 13 ponttal kezdte a rájátszást
Gloria Buzău: 10 ponttal kezdte a rájátszást
1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Nem hosszabbítják meg a szerződését, távozik a fiatal védő Sepsiszentgyörgyről

Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.

Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Volt magyar miniszter is védelmébe vette a Kolozsvárról „kiutált” oroszokat

Novák Károly Eduárd pénteken úgy fogalmazott: „az orosz sportolók részvételének megtagadása” a kolozsvári ritmikus gimnasztika világkupán azzal a kockázattal jár, hogy negatív precedenst teremt a román sport számára a nemzetközi porondon.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Megjárta a francia másodosztályt a Sepsi OSK új középhátvédje

Újabb idegenlégiós csatlakozott a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat keretéhez, a klub hétfői bejelentése szerint a francia Setigui Karamoko piros-fehér színekben játszik a hazai élvonalbeli bajnokság új idényében.

Akárcsak a focivébén, több ivószünetet rendelhetnek el a Szuperligában

Rendkívüli intézkedések bevezetését fontolgatják a 2026–2027-es labdarúgó Szuperliga-idény első fordulóiban. A július–augusztusi időszakban tartós kánikulára kell számítani, ezért a játékosok védelme érdekében több változtatás is napirenden van.

Szabó István: óriási javulást láttunk, de még a változás időszakában vagyunk (videóval)

Ezüstéremmel zárta a dunaszerdahelyi Duna Kupát az FK Csíkszereda, a döntőben a házigazda DAC büntetőpárbajban bizonyult jobbnak. A mérkőzés után Szabó István vezetőedző értékelte a csapat teljesítményét.

Büntetőkkel maradt alul, ezüstérmes lett az FK Csíkszereda a Duna Kupán

Ezüstéremmel zárta a dunaszerdahelyi Duna Kupát az FK Csíkszereda. Szabó István együttese a vasárnap esti döntőben 1–1-es rendes játékidőt követően büntetőpárbajban maradt alul a házigazda DAC-cal szemben.

Pászka szögletből tekert gólt, bejutott a Duna Kupa döntőjébe az FK Csíkszereda

Remek teljesítményt nyújtott az FK Csíkszereda a Dunaszerdahelyen zajló Duna Kupa elődöntőjében. A piros-feketék 3–1-re legyőzték a regnáló magyar bajnok Győri ETO FC-t, így bejutottak a felkészülési torna döntőjébe.

Nem hosszabbítják meg a szerződését, távozik a fiatal védő Sepsiszentgyörgyről

Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.

Három gólt kapott a Sepsi OSK az első bulgáriai felkészülési mérkőzésén

Első barátságos mérkőzését játszotta le bulgáriai edzőtáborában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amely 3–0-s vereséget szenvedett a koszovói élvonal előző idényének ezüstérmesétől, az FC Malishevától.

Túl kicsi a stadionja, már nem játszhat élvonalbeli meccseket benne az FK Csíkszereda

Nem léphet pályára a saját stadionjában az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga következő idényében. A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) tájékoztatta a klubot, hogy a korlátozott befogadóképessége miatt az arénát nem fogják hitelesíteni.

Már a nyáron egymásnak feszül a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda – elkészült a Szuperliga menetrendje

Kisorsolták a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének menetrendjét. Kiderült, hogy a két székelyföldi együttes, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egyaránt idegenben kezdi a bajnokságot, a szezon első székelyföldi rangadóját pedig augusztusban rendezik.

Elkezdődött a gyepszőnyeg cseréje a csíkszeredai stadionban

Javában zajlik az FK Csíkszereda stadionjában a gyepszőnyeg kicserélése. A munkálatok várhatóan még a hónap végén befejeződnek, miközben a csapat a Duna Kupára és az ausztriai edzőtáborra készül.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!