Egygólos hazai vezetésnél a második félidő elején a Sepsi OSK Vașvari szabadrúgásánál betalált, a visszajátszások után jól látható volt, hogy a labda átjutott a gólvonalon, de a játékvezetők mégsem adták meg a találatot.
A szombat késő délutáni mérkőzés végén a Gaz Metan kapusa,
Răzvan Pleșca beismerte, hogy a gólvonalon túlról ütötte ki a labdát,
de hozzátette, hogy utána a sepsiszentgyörgyiek kiegyenlítettek, így szerinte a bírói tévedés nem befolyásolta a végeredményt.
A Sepsi OSK vezetőedzője, László Csaba rendkívül idegesen nyilatkozott a találkozó végén, meglátása szerint ezen a szinten megengedhetetlen nagy játékvezetői hibák
megfosztották csapatát a győzelemtől, amelyet megérdemelt volna.
A háromszékiek trénere először is azt kifogásolta, hogy a hazaiak vezető gólját megelőzően Andrei Antonie játékvezető nem állította meg a játékot egy szabálytalanság miatt. Majd az ominózus szabadrúgásnál szerinte mindenki látta, hogy érvényes gólt szereztek, csak a középbíró nem, pedig a partjelző is segíthetett volna neki.
László Csaba hozzátette, már az előző, FCSB elleni mérkőzésükön is voltak hibák, de
nem mondhatja, hogy mindezek szándékos tévedések lennének,
az esetek után viszont számára egyértelmű, hogy mindenképpen szükség van a videobíró bevezetésére, mert ez a román labdarúgás hasznára válik majd.
Labdarúgó 1. Liga, 3. forduló:
Medgyesi Gaz Metan–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 1–1 (1–0),
Jászvásári Poli–Academica Clinceni 2–0 (0–0),
FC Voluntari–Astra Giurgiu 1–2 (1–1),
Kolozsvári CFR–Bukaresti Dinamo 1–0 (0–0),
vasárnap
18 órától Universitatea Craiova–Chindia Târgoviște,
21 órától FC Viitorul–Nagyszebeni Hermannstadt,
hétfőn
20 órától Bukaresti FCSB–FC Botoșani.
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz
M | GY | D | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Kolozsvári CFR | 26 | 15 | 7 | 4 | 51–16 | 52 |
2. | Universitatea Craiova | 26 | 14 | 4 | 8 | 41–28 | 46 |
3. | FC Botoșani | 26 | 12 | 9 | 5 | 36–30 | 45 |
4. | FCSB | 26 | 13 | 5 | 8 | 37–29 | 44 |
5. | Medgyesi Gaz Metan | 26 | 12 | 7 | 7 | 34–30 | 43 |
6. | Astra Giurgiu* | 26 | 13 | 6 | 7 | 38–29 | 42 |
7. | FC Viitorul | 26 | 11 | 7 | 8 | 44–29 | 40 |
8. | Bukaresti Dinamo | 26 | 10 | 4 | 12 | 37–41 | 34 |
9. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 26 | 7 | 12 | 7 | 30–26 | 33 |
10. | Chindia Târgoviște | 26 | 6 | 7 | 13 | 29–47 | 25 |
11. | Nagyszebeni Hermannstadt | 26 | 5 | 10 | 11 | 26–44 | 25 |
12. | Jászvásári Poli | 26 | 5 | 7 | 14 | 26–40 | 22 |
13. | Academica Clinceni | 26 | 4 | 10 | 12 | 30–47 | 22 |
14. | FC Voluntari | 26 | 5 | 5 | 16 | 22–45 | 20 |
A tapasztalt hálóőr nagyon keveset játszott a sepsiszentgyörgyi csapatnál. A klub csütörtökön jelentette be, hogy Dinu Moldovan már nem a keret tagja.
Magyarország bizonyult a legjobbnak, Románia a második helyen zárta a szerbiai Óbecsén megrendezett asztali-labdarúgó Európa-bajnokságot. A csapat két ezüst- és két bronzérmet gyűjtött a viadalon.
Fenyegetések miatt volt kénytelen feljelentést tenni a rendőrségen egy madéfalvi nő, miután Csíkszereda közelében lesodorták az útról járművével január elején. A bajt ugyanis a baleset okozója még fenyegetésekkel is megtetézte.
Kijevben és Bukarestben is kiverte a biztosítékot a tavalyi elnökválasztás érvénytelenített első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali Călin Georgescu, miután egy interjúban kijelentette: jelenleg Ukrajnához tartozó területeket csatolna Romániához.
A Carrefour bejelentette, hogy kivonja a forgalomból a Morbier 250G RDF sajtcsaládot az Escherichia coli baktérium feltételezett jelenléte miatt – derül ki az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) <a href="https://www.ansvsa.ro/wp-content/uplo
Megvan az első bűnbak az ellopott román aranykincs ügyében. Klaus Iohannis pedig hiába készült a 9 millió euróból felújított luxusvillába, mert máshol fog lakni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!