A tavalyról ismert lebonyolítás szerint a 36 együttest felvonultató főtáblán mindegyik csapat nyolc mérkőzést játszik, négyet hazai pályán és négyet idegenben, különböző ellenfelekkel. A klubokat négy kalapba sorolták, a pénteken kora délután egy számítógépes program segítségével elvégzett sorsoláson a gárdák mindegyikből két-két riválist kaptak.
A második kalapba sorolt Ferencváros kedvező ellenfelekkel találkozik, otthon a Rangers, a Viktoria Plzen, a Ludogorec és a Panathinaikosz, míg vendégként a Nottingham Forest, a Genk, a Salzburg és a Fenerbahce ellen játszik.
Az FCSB a harmadik kalapból várta a sorsolást és nehezebb vetélytársakkal kell megküzdenie, hazai pályán a Feyenoord, a Fenerbahce, a Young Boys és a Bologna, idegenben a Dinamo Zagreb, a Crvena zvezda, a Basel és a Go Ahead Eagles lesznek az ellenfelei.
A szeptember 24-én és 25-én kezdődő főtáblás mérkőzések lejártával az első nyolc helyezett egyenes ágon bejut a nyolcaddöntőbe, míg a 9–24. helyen végző gárdák play-offban játszanak a legjobb tizenhat közé kerülésért.
A harmadik számú klubsorozat, a Konferencia Liga főtábláján ugyancsak 36 klub szerepel, amelyeket hat kiemelési kalapba osztottak szét. Lényeges különbség, hogy a csapatok, nem nyolc, hanem csak mérkőzést játszanak, de ugyancsak különböző ellenfelekkel.
A csoportkörbe jutott U Craiovának hazai pályán a Sparta Prága, a Mainz és a Noah, idegenben a Rapid Bécs, az AEK Athén és a Rakow lesz a riválisa.
Az első forduló találkozóit október 2-án rendezik, a hatodik játéknap végén a legjobb nyolc kvalifikálja magát a nyolcaddöntőbe, a 9–24. helyezettek a rájátszásban küzdenek a továbbjutásért.
A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.
A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!