Hirdetés

Kemény vetélytársak jutottak a magyar és a román női fociválogatottnak a vb-selejtezőben

A Geréd Erikával felálló romániai válogatott Norvégia ellen lép pályára. Korábbi felvétel
Fotó: Román Labdarúgó-szövetség (FRF)

A női labdarúgó-világbajnoki selejtező rájátszásának sorsolásán Magyarország Hollandiát, míg Románia Norvégiát kapta ellenfélül. Mindkét válogatott hazai pályán kezdi az októberi párharcot.

2026. június 19., 13:40

Kisorsolták a 2027-es brazíliai női labdarúgó-világbajnokság európai pótselejtezőinek első fordulóját. A nyoni sorsoláson kiderült, hogy a magyar válogatott a világranglistán tizedik helyen álló Hollandiával, míg a romániai együttes Norvégiával mérkőzik meg a továbbjutásért.

Hirdetés

Szarvas Alexandra szövetségi kapitány együttese nem kiemeltként várta a sorsolást, így már előzetesen is erős ellenfélre számíthatott. A magyar válogatott végül Hollandiát kapta, amely az európai női futball egyik meghatározó csapata. A magyarok hazai pályán kezdik a párharcot, a visszavágót pedig Hollandiában rendezik. A mérkőzések időpontja október 7. és 13. közé esik.

A világranglistán jelenleg a 45. helyen álló magyar csapat kiváló selejtezősorozatot tudhat maga mögött: veretlenül nyerte meg csoportját, ezzel visszajutott a Nemzetek Ligája B divíziójába, és kivívta a részvételt a vb-rájátszásban.

A romániai válogatott szintén hazai pályán kezdi a rájátszást. A trikolórok október 9-én fogadják Norvégiát, míg az idegenbeli visszavágót október 13-án rendezik. A norvégok a Nemzetek Ligája A divíziójának 4. csoportjában a második helyen végeztek Németország mögött, megelőzve Ausztriát és Szlovéniát. A skandináv válogatott a női futball egyik tradicionális nagyhatalma, így a romániai együttesre is rendkívül nehéz feladat vár.

Magyarország Hollandiát kapta ellenfélül •  Fotó: Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Galéria

Magyarország Hollandiát kapta ellenfélül
Fotó: Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ)

Továbbjutás esetén a romániai válogatott az Albánia–Wales párharc győztesével találkozik, míg a magyar együttes a Törökország–Szlovénia párharc továbbjutójával mérkőzhet meg.

A második forduló találkozóit november végén és december elején rendezik. Az ott továbbjutó nyolc válogatott közül hét közvetlenül kvalifikálja magát a 2027-es brazíliai világbajnokságra. A nyolcadik csapat interkontinentális pótselejtezőn folytathatja a küzdelmet 2027 februárjában.

Ellenfeleket kaptak a magyar és a romániai bajnokcsapatok

Elkészítették a női labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtezőkörének sorsolását. A romániai bajnok Konstancai Farul és a magyar aranyérmes Ferencváros egyaránt ebben a szakaszban kapcsolódik be a küzdelmekbe.

A Konstancai Farul a négycsapatos minitorna elődöntőjében a szlovén bajnok ZNK Murával találkozik. A továbbjutásért az Austria Wien–Hajduk Split párharc győztesével mérkőzhet meg. A torna mérkőzéseit augusztus 5. és 8. között rendezik. A helyszínről még nem döntöttek.

A Ferencváros ellenfele az első selejtezőkör 1. minitornájának győztese lesz, ahol a görög PAOK, az azeri Neftci Baku, az izraeli Hapoel Jeruzsálem és a montenegrói Buducsnoszt szerepel. Siker esetén a magyar bajnok várhatóan a norvég SK Brannnal csaphat össze a döntőben. A minitorna házigazdája Budapest vagy Bergen lesz.

A második selejtezőkör hét győztese jut tovább a harmadik, egyben utolsó selejtezőkörbe, ahol oda-visszavágós párharcok döntenek a főtáblára kerülésről.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egy vérből valók vagyunk: Diószegi László frappáns üzenete a fanyalgóknak a gól nélküli döntetlen után (videóval)

Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.

Jó meccset játszott a Sepsi OSK az FCSB ellen, csak a gólok hiányoztak (videóval)

Lüktető volt a ritmus a labdarúgó Szuperliga 4. fordulójának zárómeccsén. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és az FCSB is odatette magát, helyzetek sokaságát dolgozták ki. A háló érintetlen maradt.

Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

`
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

Húszszoros izlandi bajnokkal találkozik az FK Csíkszereda női csapata

A húszszoros izlandi bajnok Breiðablik lesz az FK Csíkszereda ellenfele az UEFA Női Európa-kupa első selejtezőkörében. A párharc első mérkőzését augusztus 26-án Izlandon rendezik, a visszavágó szeptember 2-án lesz Csíkszeredában.

Tesztmeccsen legyőzte első bajnoki ellenfelét az FK Csíkszereda női focicsapata

Felkészülési mérkőzést játszott a női Szuperligára készülő FK Csíkszereda. Szovátán a Besztercei Gloriát múlta felül. A két együttes a bajnokság nyitófordulójában is találkozik egymással.

Idegenben indítja a női Szuperligát az FK Csíkszereda, otthon a Székelyudvarhelyi Vasas Femina

Elkészítették a női labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének sorsolását. Mindkét székelyföldi együttes megtudta az alapszakasz menetrendjét.

Öt gólt lőtt a kolozsváriaknak az FK Csíkszereda női csapata

A magyarországi edzőtábor után szombaton Szovátán játszott felkészülési mérkőzést az FK Csíkszereda női labdarúgócsapata, Kollár Péter vezetőedző tanítványai 5–0-ra győzték le a Kolozsvári U Olimpia együttesét.

Végleges a női Szuperliga mezőnye, újra két székelyföldi klub lesz a rajtnál

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó bizottsága jóváhagyta a 2026–2027-es női Szuperliga mezőnyét és az idény versenynaptárát. A nyolccsapatos élvonalban ezúttal is ott lesz az FK Csíkszereda és a Székelyudvarhelyi Vasas Femina.

Visszatért a kupagyőztes edző az FK Csíkszereda női csapatának élére

Átalakult szakmai stábbal és jelentősen megváltozott játékoskerettel kezdte meg a nyári felkészülést az FK Csíkszereda női labdarúgócsapata. A bajnoki ezüstérmes együttest ismét Kollár Péter vezetőedző irányítja.

Külföldiekkel pótolják a távozókat az FK Csíkszereda női együttesénél

Jelentős változások történtek a bajnoki ezüstérmes FK Csíkszereda női labdarúgócsapatánál. Három külföldi játékos érkezett, miközben több meghatározó futballista is új klubban folytatja pályafutását, de akár edzőcsere is történhet.

Marad a női élvonalban a Vasas Femina, három alapember távozott az FK Csíkszeredától

Lezárult a női labdarúgó Szuperliga licenceljárása, eldőlt a következő idény nyolccsapatos mezőnye. Közben az FK Csíkszereda keretében is jelentős változások történtek: három meghatározó játékos távozik a nyári átigazolási időszakban.

Hajszálra volt a bajnoki aranyéremtől az FK Csíkszereda U15-ös lánycsapata

Egyetlen góllal maradt alul a döntőben a Kolozsvári U Olimpiával szemben az FK Csíkszereda U15-ös korosztályú női focicsapata, amely így ezüstérmet szerzett a bufteai négyes döntőben. Szilágyi Dorkát a torna legjobb kapusának választották.

Két FK Csíkszereda-játékos került be a női Szuperliga álomcsapatába

Geréd Erika és Lindsey Porter, az FK Csíkszereda két kiválósága is bekerült a női labdarúgó Szuperliga 2025–2026-os idényének álomcsapatába, amelyet a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) által felkért szakemberek szavazatai alapján állítottak össze.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!