Bolognában tartották pénteken este a kontinensviadal csoportjainak sorsolását, amelyen tizenkét válogatott volt érdekelt. Ahogyan az várható volt, a Mirel Rădoi szövetségi kapitány által vezetett korosztályos román együttes nagyon erős ellenfelekkel kell majd megküzdjön, hiszen a C csoportban Franciaország, Anglia és Horvátország mellé kapott besorolást.
Az is eldőlt, hogy az Eb-re húsz év után ismét kijutott Románia a csoportban leggyengébbnek vélt Horvátország ellen mutatkozik be a tornán, ezután az előző Eb-n elődöntős Angliával találkozik, végül pedig a favorit Franciaországgal zárja a csoportkört.
Az A csoportban a házigazda Olaszország, Spanyolország, Lengyelország és Belgium, míg a B jelű négyesben a két évvel ezelőtti győztes, címvédő Németország, Dánia, Szerbia és Ausztria szerepel.
A három kvartettből az első helyezettek mellett a legjobb mutatóval rendelkező második jut tovább az elődöntőbe.
A 2019-es Európa-bajnokságot június 16–30. között Olaszország öt városában, Bolognában, Reggio Emiliában, Cesenában, Triesztben és Udinében, valamint a San Marinó-i Serravallében bonyolítják le, a döntőt pedig az udinei Dacia Arénában rendezik.
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Rangos nemzetközi megmérettetést nyert Kanadában a Székelyföldi Jégkorong Akadémia U16-os elitképzéses együttese. Az erdélyi fiatalok veretlenül végeztek az első helyen.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!