
Az angol válogatott azzal a tudatban lépett pályára, hogy újabb győzelem esetén (az első fordulóban 6–2-re nyertek Irán ellen) elsőként bebiztosítja továbbjutását a csoportkörből.
A mérkőzés elején mindkét csapat a támadójátékot részesítette előnyben, az első nagy lehetőséget az első félidő közepén az amerikaiak hozták össze, a Juventusnál játszó McKennie a tizenegyespont közeléből csúnyán fölé lőtt. Még közelebb volt a gólhoz néhány perccel később Pulisic, akinek a tizenhatos sarkából eleresztett lövése a kapufán csattant. A szünet előtt az angoloknak is megvoltak a helyzeteik, Saka közelről rontott, Mount lövését pedig védte az amerikai kapus.
A második játékrészre váratlanul ellaposodott a meccs, nagyrészt eseménytelenül telt az idő, és jóval kevesebb lehetőség alakult ki a kapuk előtt. A hosszabbításban szabadrúgás után az angolok előtt adódott az utolsó helyzet, Kane azonban nem tudta a kapura irányítani a fejesét.
A gól nélküli döntetlennel az angolok elszalasztották az esélyüket, hogy két mérkőzés után továbbjussanak, így miután a csoport korábbi találkozóján Irán meglepetésre 2–0-ra legyőzte Walest, az utolsó forduló előtt még mind a négy csapatnak megvan az esélye a továbbjutásra.
| 2022. 11. 25. 12:00 | Wales Wales | Irán Irán | 0-2 |
| 2022. 11. 25. 21:00 | Anglia Anglia | Egyesült Államok Egyesült Államok | 0-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Anglia Anglia | 2 | 1 | 1 | 0 | 6-2 | 4 |
2 | Irán Irán | 2 | 1 | 0 | 1 | 4-6 | 3 |
3 | Egyesült Államok Egyesült Államok | 2 | 0 | 2 | 0 | 1-1 | 2 |
4 | Wales Wales | 2 | 0 | 1 | 1 | 1-3 | 1 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!