
Péntek délután találkozott egymással a két alakulat, amelynek első félidejében a horvátok előtt adódott először lehetőség, azonban Juranovic próbálkozása nem talált kaput. Nem sokkal később Vinícius Júnior járt közel a gólszerzéshez, azonban egy védő tudta blokkolni a lövését.
A szünetig hátralévő időben egyik fél sem tudott több nagy helyzetet kidolgozni, igazságos 0–0-s döntetlennel vonultak pihenőre.
A fordulást követően ritmust váltott a brazil gárda, sorra alakította ki a nagyobbnál-nagyobb lehetőségeket, viszont a horvátok kapusa rendben útját állta a labdának és bravúrral védett.
Az európai alakulat csak a védekezésre koncentrált, amit remekül csináltak, kihúzták kapott gól nélkül és így a kétszer tizenötperces hosszabbításra is szükség volt.
Az első 15 perc legvégén Neymar került helyzetbe, nagyon higgadtan oldotta meg a ziccert és megszerezte a vezetést Brazíliának (0–1). A második negyedórás játékrészben a horvátok mindent megtettek az egyenlítés reményében, a 117. percben Petkovic megpattanó lövéséből pedig ez össze is jött nekik (1–1). Szétlövések döntöttek a továbbjutóról, a horvátok idegei ezúttal is kötélből voltak, 4–2-re győztek és így ott vannak az eldöntőben, ahol a Hollandia–Argentína párharc győztesével küzdenek meg a fináléba jutásért.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!