
Szenegál lelkesen futballozott az elején, adódtak lehetőségeik is, egy Maguire-kezezésért tizenegyest reklamáltak – amit nem adott meg a VAR –, majd Dia lőhetett tízről, de Pickford hatalmasat védett.
Az addig támadásban veszélytelen angolok ezután két ellentámadásból gyakorlatilag lerendezték az egész meccset, előbb Henderson, majd Kane volt a befejező ember, így az öltözőkbe kényelmes, kétgólos előnyben mehettek.
Szenegált megroppantotta a két gól, csapatuk játékát a szünetben eszközölt három csere sem tudta felrázni, Anglia magabiztosan futballozott, majd egy újabb ellentámadást váltott gólra, Saka is betalált. Innentől már mindenki a mérkőzés végét jelző hármas sípszóra várt,
Az angolok simán vették tehát ezt az akadályt is, a következő lépés viszont komoly feladat lesz, hiszen szombaton este kilenc órakor Franciaország lesz az ellenfél a negyeddöntőben.
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Nemcsak tehetséges kézilabdázó Kerekes Éva, hanem igazi művészlélek. A nyári szünetben azzal bizonyította művészi vénáját, hogy egy szívügyének számító projektet valósított meg: kifestette egykori iskolájának falait.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
Románia vezeti a globális alkoholfogyasztási ranglistát fejenként évi 17,1 liter tiszta szesszel, miközben Erdélyben és Székelyföldön is riasztóak az egészségügyi mutatók. De mi áll a sokkoló világelsőség hátterében?
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!