Az európai szövetség (UEFA) nyoni központjában tartott pénteki sorsoláson az is kiderült, hogy az FTC kiemeltként idegenben kezdi a párharcot.
Ha Robbie Keane vezetőedző együttesének sikerül továbbjutnia, akkor a legjobb 16 között a portugál FC Portóval vagy Bragával kell majd megküzdenie.
Az FTC ebben az idényben már háromszor játszott a Ludogoreccel,
a Bajnokok Ligája-selejtezőjében idegenben döntetlent ért el (0-0), otthon pedig győzött (3-0), az EL alapszakaszában pedig - szintén a Groupama Arénában - ugyancsak megverte (3-1) a bolgár csapatot.
A nyolcaddöntőbe jutásért sorra kerülő párharc első mérkőzését február 19-én, a visszavágót pedig egy héttel később rendezik.
A nyolcaddöntő találkozóira március 12-én és 19-én kerül sor, a negyeddöntőket április 9-én és 16-án, az elődöntőket pedig április 30-án és május 7-én bonyolítják le.
Az Európa-liga döntőjének május 20-án Isztambul ad otthont.
Európa-liga, párharcok a nyolcaddöntőbe jutásért:
Ludogorec (bolgár)-Ferencvárosi TC
Celtic Glasgow (skót)-VfB Stuttgart (német)
Dinamo Zagreb (horvát)-Genk (belga)
Brann Bergen (norvég)-Bologna (olasz)
Panathinaikosz (görög)-Viktoria Plzen (cseh)
Fenerbahce (török)-Nottingham Forest (angol)
PAOK (görög)-Celta Vigo (spanyol)
Lille (francia)-Crvena zvezda (szerb)
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!