Hirdetés

Jobb csapattól kapott ki az SZFC

Hiába uralta a második félidőt az udvarhelyi csapat, nem tudott gólt szerezni
Fotó: Facebook/Székelyudvarhelyi FC

2018. október 26., 17:50

A labdarúgó 3. Liga mezőnyének egyik legtapasztaltabb csapatához, a Szászrégeni Avântulhoz látogatott pénteken délután a Székelyudvarhelyi FC. A vendégek végig hajtották a kilencven percet, a pontokat azonban a házigazda otthon tartotta.

2018. október 26., 17:50

Bátran kezdett az SZFC az eléggé csúszós pályán, az első helyzeteket az udvarhelyi csapat alakította ki, ám a centerezésekből nem sikerült kapura küldeni a labdát, majd Bálint távoli lövése kerülte el centikkel a hazai kaput.

Negyedóra játék után a hazaiak első lehetőségükből megszerezték a vezetést, egy beadásra jól érkezett Truța és két méterről a hálóba fejelt. A folytatásban kissé megnyitotta védelmét az SZFC, és ismét Bálint volt a legveszélyesebb, ám távoli lövése ezúttal is elzúgott a kapufa mellett. Érkezett a válasz a hazaiaktól, egy ellentámadás végén ismét Truța került helyzetbe, és 18 méterről hatalmas gólt akasztott Tudose kapujába.

Hirdetés

A hátramaradt időben is főleg az SZFC próbálkozott, ám a lövések rendre pontatlanok voltak.

A második félidőben a hazaiak átengedték a kezdeményezést az SZFC-nek, hiába a fölény, a labda nem akart beakadni a hazai kapuba. A szászrégeniek is növelhették volna előnyüket, a 61. percben egy ellentámadás végén Tudose hatalmasat védett a hazai csatárral szemben.

Két perccel később megpecsételődött az SZFC sorsa, a játékvezető egy nagyon vitatható ítéletet hozott, szerinte Bolozan akarattal köpött egy másik játékos felé – pedig senki sem volt az SZFC játékosa körül – és piros lappal kiállította.

Az emberhátrányban taktikai cserét kellett végre hajtania Mészáros Alpárnak, az SZFC vezetőedzőjének, a pár perce pályára lépett Vékás helyett Cucuruzant küldte be a pályára.

•  Fotó: Facebook/Székelyudvarhelyi FC Galéria

Fotó: Facebook/Székelyudvarhelyi FC

Szászrégen megpróbálta kihasználni az emberelőnyét, de helyzeteiket rendre hatástalanította az SZFC védelme. A hajrában aztán az Avântul is megfogyatkozott, Feketicset állították ki reklamálásért.

Az utolsó minutumokban ismét az SZFC előtt adódtak lehetőségek, ám előbb Ungur, majd Chifu nem tudta megszerezni a szépítő találatot.

„Egy nagyon stabil, masszív csapattal találkoztunk. Ezen a mérkőzésen jobbak voltak, mint mi. A fiúk megpróbáltak mindent kihozni magukból, ennyire tellett ma. Szászrégen nagy előnye, hogy régóta együtt játszik a csapat magja, összeforrt együttest alkotnak.

A vereség ellenére sokkal jobb meccset játszottunk, mint legutóbb otthon, ilyen szempontból van előrelépés a játékunkban. Ez sajnos egyelőre nem mutatkozik meg pontokban is

– mondta Mészáros Alpár, az SZFC edzője.

A csapat jövő pénteken hazai pályán játszik, a Kolozsvári Sănătatea látogat Udvarhelyre.

Labdarúgó 3. Liga, 10. forduló:

Szászrégeni Avântul–Székelyudvarhelyi FC 2–0 (2–0), gólszerző: Truța (15., 30.).
SZFC: Cristian Tudose – Constantin Mușea (62., Vékás Barna, 75., Cristian Cucuruzan), Bogdan Mintaș, Robert Bolozan, Locotuș Miklós, Péter Mózes, Cosmin Stăncuțu, Tankó Előd, Daniel Chifu, Györgydeák Apor (79., Daniel Ungur), Bálint Rajmond.

További eredmények:
FK Csíkszereda–Medgyesi Gaz Metan II. 5–0 
Kolozsvári Sănătatea–Dési Unirea 3–1
Tordai Arieșul–Nagybányai Minaur 2–2
Marosvásárhelyi MSE–Besztercei Gloria 1–1

Szombat 15 óra:
Szászhermányi FC–Lénárdfalva, 
Tasnádi Unirea–Kolozsvári CFR II., 
Barcarozsnyói Olimpic Cetate–Radnóti SK.

Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport
M GY D V GK P
1. FK Csíkszereda 30 22 5 3 80–18 71
2. Lénárdfalva 30 20 3 7 85–34 63
3. Nagybányai Minaur 30 16 9 5 46–22 57
4. Barcarozsnyói Olimpic Cetate 30 17 4 9 39–30 55
5. Kolozsvári Sănătatea 30 16 5 9 52–32 53
6. Szászrégeni Avântul 30 15 7 8 46–31 52
7. Tordai Arieșul Sticla 30 14 8 8 50–35 50
8. Kolozsvári CFR II. 30 13 7 10 62–46 46
9. Besztercei Unu Fotbal Gloria 30 12 7 11 46–44 43
10. Székelyudvarhelyi FC 30 11 5 14 41–40 38
11. Dési Unirea 30 9 9 12 42–41 36
12. Szászhermányi FC 30 9 8 13 42–43 35
13. Tasnádi Unirea 30 8 6 16 47–67 30
14. Marosvásárhelyi MSE 30 6 4 20 26–86 22
15. Medgyesi Gaz Metan II. 30 3 3 24 26–81 12
16. Radnóti SK 30 3 2 25 34–114 11

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Mennyit ér Székelyföld amatőr focija, kik kaptak minősítést?

Nem csupán szakmai elismerést jelent a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új minősítési rendszere: a besorolás a megyei bajnokok számára is kulcsfontosságú, hiszen enélkül a 3. Ligába jutásért rendezett osztályozón sem indulhatnak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!