Az ISK-SZFC a tavaly ismerkedett az országos vonallal – nem az Elite Ligával, ahol az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is szerepel. A 6-os csoportba kapott besorolást a gárda, tíz másik klubbal vette fel a harcot, mindenkivel egyszer mérkőzött meg.
Két élvonbeli csapat, a CS Mioveni és a Nagyszebeni Hermannstadt FC, illetve két, a 2. Ligában szereplő alakulat, a Sellenberki FC és a Brassói FC is az ellenlábasai között volt.
Nagyon jó őszi szezont tudott maga mögött az U17-es ISK-SZFC közös csapata, hét győzelmet, egy döntetlent és két vereséget összegezve a harmadik lett, így a rájátszás felsőházában folytathatta.
A nagyobbakról, az U19-ről tudni kell, hogy itt szűkös volt a keret, rendre a kisebbektől kaptak kiegészítést. Ők nyolcadikok lettek, így az alsóházban rúgták tovább.
A tavaszi szezon már nem volt annyira jó, betegségek és sérülések tizedelték az együttest, végül a negyedik pozíciót csípték el a fiúk, az első kettő jutott tovább. Összesítésben a 21 mérkőzés alatt 34 pontot összegeztek. Az U19-esek negyedikek lettek a play-offban.
„Elégedett lehetek a szezonnal, ami az U17-eseket illeti, Persze, lehetett volna jobb is, de az egészségügyi problémák miatt rendre fejtörést okozott, hogy kiket küldhetünk a pályára. A társaság egyben tartása volt a lényeg, ezek a gyerekek tudjanak versenyezni hétről-hétre.
– mondta el Szabó Attila, a Székelyudvarhelyi ISK edzője.
Hozzátette, a Székelyudvarhelyi FC-vel remek partnerséget ápolnak, nem csak a játékoskeret közös, hanem a kiadásokat is megosztotta a sportiskola és a fociklub. Nagy segítséget kapott edzőtársától, Bartos Lászlótól, aki több mérkőzésen ott volt, vagy épp elutazott a nagyobbakkal, amikor más helyszínre kellett menjen a két gárda.
A két korosztályban összesen mintegy 40 fiatal labdarúgó fordult meg az idény során. A csapat nem csak az országos szintéren teljesített jól, hanem megnyerte a megyei bajnokságot, az érmeket ezen a héten kapták meg. Igaz, hogy nem volt továbbjutási joga a zónadöntőre.
A tervek szerint jövőben is indul az ISK-SZFC az országos bajnokságban.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!