Veress Lóránt, a Sepsi OSK utánpótlás- és gyerekosztályának vezetője a célokról lapunknak így nyilatkozott. „A klub 3. Ligában szereplő csapatát az akadémia legidősebb gyerekei alkotják, a legidősebb játékosunk 18 éves, zömében 15–17 éves fiatalok játszanak.
Úgy vélem, Valentin Suciu Pro-licences edző megfelelő szakmai képességekkel rendelkezik, hogy mielőbb kitermeljük az első csapat számára a szabályzat által előírt U21-es játékost” – fejtette ki.
Hozzátette, a klub korosztályos csapataiban rengeteg ígéretes fiatal rúgja a bőrt. „Akadémiánk minden korosztályában ügyes, tehetséges gyerekek vannak, számukra biztosít játéklehetőséget a felnőtt fociban a második csapat. Az első csapatban szereplő játékosok nem játszanak a 3. Ligában, nem is ez a célunk, ezekkel a gyerekekkel akarunk helytállni” – hangsúlyozta. Az említett helytállás ezidáig remekül sikerült.
– nyugtázta.
Ennek megfelelően a gyerekek túlnyomó többsége az akadémiáról kerül a farmcsapathoz. „Majdnem minden gyerek az akadémiánkról van, kivéve a Vura Ottó sérülése miatt Marosvásárhelyről igazolt Fehér Szilárdot. Reméljük, Ottó is visszajön nyolc hónap kihagyás után.
Ugyanakkor az akadémiát is segítjük azzal, ha 1-2 fiatalt fel tudunk vinni és játszatni az I. Ligában, hiszen így bárki számára, aki akadémiánkra jön, adott lehetne a lehetőség az I. Ligában szerepelni. Bízom benne, 1-2 éven belül beérik az ifikkel végzett komoly munka gyümölcse” – összegzett.
A Călin Moldovan edző által irányított, fiatalokra építő KSE elnöke korábban úgy fogalmazott lapunknak, a szombaton induló bajnoki idényben a tisztes helytállás a cél. „Lévén, hogy majdnem teljesen új csapatot kellett kialakítani, arra számítunk, hogy az első hat hely valamelyikén zárjuk a bajnokságot. Ha jól sikerül a kezdet, akár a felsőház is meglehet.
– hangsúlyozta Rancz Lajos.
Kiemelte, nehéz kezdet előtt áll a csapat, a rövidre sikerült nyári felkészitő után Székelyudvarhelyre utaznak az első fordulóban, aztán a Zernyest otthonába látogatunk. „A székely csapat, a csoport egyik esélyes csapata az első helyekre, hasonlóan a Zernyesti Olimpic-kel, mely az utolsó értesüléseink szerint sokat erősödött a tavalyhoz képest” – latolgatta csapata esélyeit a vezető.
Hozzátette, sajnos Sánta Loránd, a kék-fehérek egyik alapembere a héten nem edzett, betegeskedett, így kevésbé valószínű, hogy tudja erősíteni a csapatot.
– összegzett Rancz Lajos.
| 2023. 08. 25. 18:00 | AFC Câmpulung – Muscel 2022 AFC Câmpulung | Zernyesti Olimpic Zernyest | 5-1 |
| 2023. 08. 25. 18:00 | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 3-0 |
| 2023. 08. 25. 18:00 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | Kézdivásárhelyi SE KSE | 1-0 |
| 2023. 08. 26. 18:00 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | Tatrangi Ciucaș Tatrang | 4-1 |
| 2023. 08. 26. 00:00 | Viitorul Curița Viitorul Curița | Brassói SR Municipal Brassói SR | 6-1 |
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!