A Bákói Măgura–FK Csíkszereda találkozót a vendég székelyföldiek nyerték játék nélkül, zöld asztalnál 3–0-ra.
„A szabályok értelmében két orvos kell legyen a pálya szélén, másképp nem kezdik el a mérkőzést. Volt két mentő, három asszisztens és egy orvos, de mindez nem volt elég a játékvezetőknek” – nyilatkozta Albu László, a csíkiak edzője, aki elmondta, hogy játszottak egy barátságos meccset a házigazdákkal, ezt 7–0-ra nyerték meg. „Mind a 18 elutazó lány kapott játéklehetőséget” – hangsúlyozta Albu.
A következő fordulóban, március 27-én a csíki lányok a Konstancai Selena csapatát fogadják.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!