A romániai mérkőzéseknek a bukaresti Steaua és a Giulești, illetve a Dr. Constantin Rădulescu (CFR) stadion és a Kolozsvár Aréna adnak otthont. Bukarestben hat csoportmeccset, egy negyeddöntőt és egy elődöntőt, míg Kolozsváron a hat csoportmérkőzés mellett egy negyeddöntőt játszanak. A döntőt július 8-án, szombaton 19 órától Grúziában, Batumiban rendezik.
A kolozsvári és bukaresti találkozókra egységesen 30 lejbe lejbe kerülnek a belépők, amelyeket ezen az oldalon lehet beszerezni.
A tornára kijutott tizenhat nemzeti együttest négy négycsapatos csoportra osztották, mindegyik kvartettből az első két helyezett jut tovább a negyeddöntőbe.
A sorozatban harmadik Eb-jére készülő román válogatott a B csoportban a végső győzelemre egyik legnagyobb esélyes Spanyolország ellen kezdi a tornát, az összecsapást a június 21-ei nyitónapon, szerdán 21 óra 45 perctől rendezik. Ezt követően Emil Săndoi szövetségi kapitány együttese Ukrajna (június 24-én, szombaton 19 órától) és Horvátország (június 27-én, kedden 21.45-től) ellen lép pályára. Románia mindhárom találkozóját a Steaua arénájában fogja lejátszani.
Az egy hónap múlva kezdődő viadalon dől el, hogy mely válogatottak kvalifikálják magukat a 2024-es párizsi olimpiai játékokra. Franciaország házigazdaként már tagja az olimpia labdarúgótornájának, a másik három kijutást érő helyet, a franciák kivételével az Eb első három helyezettje tölti be.
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Története legsúlyosabb vereségét szenvedte el a Sepsi OSK az FC Botoșani otthonában, Ovidiu Burcă pedig nem keresett kifogásokat a lefújás után. A háromszékiek vezetőedzője szerint csapata fizikálisan és mentálisan is alulmaradt ellenfelével szemben.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
Megemeli az új lakossági ajánlatában szereplő árait Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, a Hidroelectrica. Az áramszolgáltató az ország legalacsonyabb árainak köszönhetően már több mint 1,2 millió háztartási fogyasztó energiaszolgáltatója.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!