Hirdetés

Ilyés Róberttel a kispadon megtörné a döntetlenek átkát a Sepsi OSK

Fotó: Veres Nándor

2021. október 02., 14:08

Hosszú ideje tartó nyeretlenségi sorozatát szakíthatja meg szombaton este a Sepsi OSK, amely a labdarúgó 1. Liga 11. játéknapján a Bukaresti Rapidot fogadja. A háromszékieket ezen a mérkőzésen Leo Grozavu vezetőedző távozása után az Ilyés Róbert-Kulcsár László edzőpáros irányítja majd a kispadról.

2021. október 02., 14:08

Miután a múlt héten Diószegi László tulajdonos bejelentette, az október 8-ra tervezett stadionavatót a járványhelyzet miatt kénytelenek későbbre halasztani, a háromszéki klub azt is közölte, szerződést bontanak Leo Grozavu vezetőedzővel, aki 2019 novembere óta 81 hivatalos mérkőzésen irányította a piros-fehéreket. Így a soron következő meccsen Ilyés Róbertre és Kulcsár Lászlóra hárul a felelősség, hogy a bajnokságban július közepe óta nyeretlen székelyföldi együttest győzelemre vezessék.

Hirdetés

Az ellenfél az újonc Bukaresti Rapid lesz, amely miután villámrajtot vett az új idényben, a Sepsihez hasonlóan hullámvölgybe került, hiszen legutóbbi négy mérkőzésén mindössze egyetlen pontot szerzett. A két csapat eddig még soha nem találkozott egymással az élvonalban, de azon túl, hogy a szombati meccs tétje a három pont megszerzése, Ilyés Róbert számára különleges jelentősége is van az összecsapásnak.

A csíkszeredai szakember ugyanis labdarúgói pályafutásának legnagyobb sikereit a fővárosi vasutasokkal érte el, a Rapiddal kupagyőzelmet ünnepelhetett a 2001-2002-es idényben, majd egy évvel később bajnoki aranyat is szerzett.

A Sepsi OSK megbízott edzője mérkőzés előtti nyilatkozatában kiemelte, kiélezett küzdelemre számít, egy támadó szellemben játszó ellenféllel kell megküzdeniük, és önbizalommal kell pályára lépniük ahhoz, hogy behúzhassák a győzelmet. A sepsiszentgyörgyiek trénere szerint az öltözőben feloldódtak a feszültségek, a játékosok felszabadultabban készültek erre a találkozóra, és bízik abban, hogy meg fognak tudni felelni az elvárásoknak.

„Nehéz feladat előtt állunk, tudjuk mit vár el a klubvezetés, és mit várnak el tőlünk a szurkolók is.

Én bízok a fiúkban, biztos vagyok benne, hogy sokkal több van ebben a csapatban, mint amit a tabella jelenleg mutat.

Nem lesz könnyű meccs, de mi itthon szeretnénk tartani a három pontot. Tisztelem a Rapidot, mert én is tiszteletet kaptam ott játékosként, és tudom, hogy most is szeretnek, ezért a szombati meccs után sok sikert kívánok nekik a továbbiakban” – fogalmazott Ilyés Róbert.

A szombaton 19.30-kor kezdődő Sepsi OSK–Bukaresti Rapid találkozót a Sebastian Colțescu, Sebastian Gheorghe, Daniel Mitruți által alkotott bírói hármas vezeti, és a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Sport televíziós csatornák élőben közvetítik.

Labdarúgó 1. Liga, 2021–2022-es szezon, alapszakasz, 11. forduló

Labdarúgó 1. Liga, 2021–2022-es szezon, alapszakasz

Medgyesi Gaz Metan:
Medgyesi Gaz Metan:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Kényszerből állt be, végül a forduló legjobbjai közé játszotta magát a Sepsi OSK védője

Fábio Viannát is beválasztotta a Szuperliga 14. fordulójának ideális csapatába a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF). A Galacon gólpasszt jegyző portugál védő a Sepsi OSK második játékosa, aki ebben az idényben kiérdemelte az elismerést.

Lukić megszakította az FCSB győzelmi sorozatát, már negyedik a Kolozsvári U

Három bajnoki győzelem után megtorpant az FCSB: Jovo Lukić találatával a Kolozsvári U otthon tartotta a három pontot. A fővárosiak csak lesgólig és kapufáig jutottak, a Farul sikere pedig az első hatból is kiszorította őket.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A 95. percben jött a hidegzuhany, két pontot Galacon hagyott a Sepsi OSK (videóval)

Dimitri Oberlin találatával közel került a győzelemhez a Sepsi OSK, a Galaci Oțelul azonban a 95. percben büntetőből egyenlített. A háromszékiek így már öt bajnoki óta nyeretlenek a labdarúgó Szuperligában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!