A székelyföldi együttest tavaly nyáron a hazai labdarúgó élvonalba feljuttató szakembernek a bajnokság végén lejár a szerződése. A jelek szerint ezt nem hosszabbítják meg, Ilyés Róbert hajlik arra, hogy távozzon az FK Csíkszeredától.
A hazai átigazolási hírekre specializálódott sportújságíró, Emanuel Roșu szerdán tényként közölte, hogy az 52 éves szakember a Szuperliga alsóházi rájátszásának lejártával elhagyja a piros-feketéket.
Hasonlóan értesült a Gazeta Sporturilor is, amely a klubhoz közeli forrásokra hivatkozva biztosra veszi Ilyés Róbert távozását, aki szerintük már meghozta a döntését és ezt a szezon utolsó találkozója után fogja közölni.
A Székely Sport megkereste a vezetőedzőt, aki nem kívánta kommentálni az értesüléseket, és csak annyit mondott, hogy az FC Botoșani elleni szombati szezonzáró hazai mérkőzés után szeretne nyilatkozni.
Ilyés Róbert vezetésével az FK Csíkszereda teljesítette a célkitűzését az élvonalban, a bajnoki címvédő FCSB legyőzésével két fordulóval a vége előtt bebiztosította helyét a Szuperliga következő kiírásában, az utolsó fordulót megelőzően az ötödik helyet foglalja el a play-outban.
A csíkszeredai együttes mestere három éve és két hónapja irányítja az FK-t, 2023-ban szülővárosa klubjánál mutatkozott be vezetőedzőként. Sikeres időszakot tudhat maga mögött, tavaly kiharcolta a feljutást, idén pedig sikerült benntartania a csapatot a legjobbak között.
Emanuel Roșu információi alapján a magyarországi Szabó István veheti át Ilyés Róbert helyét, aki legutóbb a Nyíregyházi Spartacus szakvezetője volt. Az ő neve korábban is felmerült az FK Csíkszeredával kapcsolatban, de sajtóhírek szerint nem edzői, hanem szakmai vezetői vagy sportigazgatói szerepkörben számítanának rá.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Lüktető volt a ritmus a labdarúgó Szuperliga 4. fordulójának zárómeccsén. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és az FCSB is odatette magát, helyzetek sokaságát dolgozták ki. A háló érintetlen maradt.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!