Hirdetés

Ilyés Róbert: kockáztatnunk kellett, de a csapat jelesre vizsgázott

Ilyés Róbert piros lapot kapott, de elégedett csapata teljesítményével. Korábbi felvétel
Fotó: Székely Sport

Rendkívül fontos három pontot szerzett Galacon az FK Csíkszereda, amely 3–2-re győzött az Oțelul ellen a Szuperliga alsóházi rájátszásának nyitányán. Ilyés Róbertet a meccs végén kiállította a játékvezető, a tréner mégis elégedetten értékelt.

Korán megszerezte a vezetést a piros-fekete mezes alakulat szombat este a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának első fordulójában, ám a házigazda Oțelul hamar egyenlíteni tudott. A fordulás után azonban ismét a vendégek pillanatai következtek: az FK Csíkszereda két újabb gólt szerzett, amire a galaciak már csak eggyel tudtak válaszolni, így a Hargita megyei együttes 3–2-re megnyerte az összecsapást.

Kapcsolódó

Hirdetés

„Ez egy megérdemelt győzelem, mert jó volt a hozzáállásunk, jól kezdtük a játékot, és megszereztük az első gólt. Utána jött egy kisebb zavar a védekezésben egy pontrúgásnál, ahol egyébként erősek vagyunk. Egy időre elvesztettük a kezdeményezést, visszahúzódtunk anélkül, hogy ez utasításként jött volna a padról” – magyarázta a találkozót követően Ilyés Róbert.

Az FK vezetőedzője kiemelte, hogy tisztában voltak vele: az ellenféltől két belső védő is hiányzik, ezért külön készültek erre a helyzetre – végül ezekből a szituációkból sikerült a gólokat is megszerezniük.

„A végén ismét nyomás alá kerültünk, próbálták hosszú labdákkal keresni Debeljuhot, aki nagyon jól meg is tartja azokat. A tizenegyes sem jött jól, de úgy gondolom, boldogok lehetünk, hiszen három ponttal térhetünk haza” – nyilatkozta a szakember a Digi Sportnak.

Ilyés hangsúlyozta, hogy a mérkőzés bizonyos szakaszaiban kockázatot kellett vállalniuk, mivel a csapat a veszélyes zónában szerepel, és egy ponttal nem sokra mentek volna.

Lehoztunk egy védekező középpályást, és egyszerre két támadó középpályással játszottunk. Nem érzem úgy, hogy rosszul cseréltünk volna, bár a hajrát lényegében tíz emberrel játszottuk le, mivel Jebari megsérült. Mivel három különböző időpontban változtattunk a csapaton, már nem volt lehetőség újabb cserére”

– tette hozzá.

•  Fotó: Sorin Pana/SPORT PICTURES Galéria

Fotó: Sorin Pana/SPORT PICTURES

A tapasztalt tréner arról is beszélt, hogy egyelőre nem szeretnének számolgatni, inkább mérkőzésről mérkőzésre haladnának, és minél több pontot gyűjtenének a rájátszás során.

„Jelenleg hét pontra vagyunk a kieső helytől, de még 24 pont van játékban, tehát sok csata áll előttünk. Örülök a csapatnak, mert megmutatta, mire képes, jelesre vizsgázott.

Nem vagyunk egy olyan együttes, amely tele van technikás játékosokkal és sokat birtokolja a labdát, de tisztában vagyunk a saját értékeinkkel. Szervezett védekezésben erősek vagyunk, jól játszunk átmenetekből, és ezt próbáljuk maximálisan kihasználni”

– értékelt.

Ilyés Róbert a találkozó végén kapott piros lapjáról is beszélt, amely miatt a következő mérkőzésen biztosan nem ülhet le a kispadra.

„Egyszerűen mérges voltam, mert az ellenfél játékosa túl erősen rúgta meg a labdát, és mivel én is futballista voltam, sajnálom, hogy nem tudtam lekezelni. Szégyellem is, hogy a lövés után visszapattant rólam a labda. Ösztönösen ki akartam tenni a lábam, de a labda visszakerült a pályára. Ez az én hibám, ezért két meccsre eltiltanak, jogosan, el kell ismernem” – mondta a szakvezető.

Az FK ezzel a sikerrel feljött az alsóházi tabella ötödik helyére, amely már bennmaradást érő pozíció. A Hargita megyei együttes legközelebb hazai pályán játszik: március 21-én a Konstancai Farul látogat Csíkszeredába.

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, alsóházi rájátszás, 1. forduló

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, alsóházi rájátszás

FCSB: 23 ponttal kezdte a rájátszást
Aradi UTA: 22 ponttal kezdte a rájátszást
FC Botoșani: 21 ponttal kezdte a rájátszást
Galaci Oțelul: 21 ponttal kezdte a rájátszást
Konstancai Farul: 19 ponttal kezdte a rájátszást
Petrolul Ploiești: 16 ponttal kezdte a rájátszást
FK Csíkszereda: 16 ponttal kezdte a rájátszást
Unirea Slobozia: 13 ponttal kezdte a rájátszást
FC Hermannstadt: 12 ponttal kezdte a rájátszást
Bukaresti Metaloglobus: 6 ponttal kezdte a rájátszást
Szavazógép

Kiharcolja a bennmaradást az FK Csíkszereda a Szuperligában?

Szavazás eredménye
szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Kirúgták a Sepsi OSK korábbi edzőjét a harmadosztályú klubtól

Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.

Megnyerte az alapszakaszt a Csíkszentsimon, kiharcolta a felsőházat a Szentegyháza

A Csíkszentsimoni KSK megnyerte az alapszakaszt a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában, míg a Szentegyházi Vasas a záróforduló rangadóján biztosította helyét a felsőházi rájátszásban.

Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

`
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Ez is érdekelheti

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

Felértékelődhet a második hely a Szuperligában

Nagy a tét a román labdarúgás idei szezonjának végén, a Román Kupa döntőjének végeredménye hatással lehet a bajnoki küzdelmekre a Szuperligában.

Szorgalmas mezőnymunkájával a forduló csapatában az FK Csíkszereda védője

Az FK Csíkszereda hátvédje, Pászka Lóránd is helyet kapott a Szuperliga rájátszásának 6. fordulójának álomcsapatában. A védő kiemelkedő mezőnymunkájával és hasznos támadójátékával érdemelte ki az elismerést.

Egy lépéssel közelebb a bajnoki címhez a Craiova

Fontos három pontot szerzett idegenben a Universitatea Craiova, amely 1–0-ra legyőzte az FC Argeș együttesét a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának 6. fordulójában.

Döntetlen a kiesési rangadón, az élvonaltól búcsúzó Metaloglobus magával ránthatja a Sloboziát is

A labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában hétfőn délután 1–1-es döntetlent játszott egymással a Bukaresti Metaloglobus és az Unirea Slobozia. A fővárosiak ezzel matematikailag is búcsúztak az élvonaltól, míg ellenfelük továbbra is kieső helyen áll.

Egyetlen büntető döntött a kolozsvári rangadón, botlott az éllovas

Szoros csatát hozott a kolozsvári derbi, amelyet a CFR egy büntetőből szerzett góllal nyert meg. A sikerrel felzárkózott az élmezőnyhöz, miközben az éllovas helyzete is meginghat a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában.

Ilyés Róbert bátrabb játékot várt volna csapatától

Egy pontot szerzett a nagyszebeni kiszállásán az FK Csíkszereda, ami akár még sokat is érhet a végelszámolásnál. Ilyés Róbert vezetőedző az eredménnyel elégedett, a mutatott játékkal viszont már kevésbé.

Spekulatív hangnem az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK kapcsán

Nehéz időszakon van túl az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK – legalábbis, ha a román sportmédiában megjelent cikkeket nézzük. Több portál is foglalkozott a magyarországi választások rájuk vonatkozó következményeivel. Mi tisztáztunk sok kérdést.

A májálisozást az FK Csíkszereda–FCSB meccsel lehet lezárni

Elkészítettek a labdarúgó Szuperliga 7. fordulójának menetrendjét. Ez május 1-jén kezdődik, rögtön az alsóházi FK Csíkszereda–FCSB összecsapással.

Kissé fellélegezhet a nagyszebeni csapat a csíkiak elleni meccs előtt

Komoly anyagi gondokkal küszködik az FC Hermannstadt, a játékosoknak több havi fizetéssel tartoznak, ketten emiatt távoztak a csapattól. A vezetőség viszont gyorsan lépett, így kissé lenyugodtak a kedélyek az FK Csíkszereda elleni kiesési rangadó előtt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!