Bár a csíki közönség győzelemre vágyott, az FK Csíkszereda edzője biztató jeleket látott a játékban. Ilyés Róbert szerint csapata több helyzetet alakított ki, és a második félidőben fölényben futballozott.
„Úgy gondolom, hogy ebben a mérkőzésben több volt számunkra, többet érdemeltünk volna. Egészen más csapat jött ki a szünet után, és egész máshogy futballoztunk” – értékelt az FK vezetőedzője, aki sajnálja, hogy a lelkes közönség győzelem helyett csak egy pontnak örülhetett.
Hozzátette: „Őszintén sajnálom, éreztem a hátam mögött a közönséget, hogy milyen lelkesen élvezték a helyzeteket. Sajnos a focit gólra játsszák, és ez inkább bosszantó számomra, hogy nem sikerült egy győzelemmel zárjuk ezt a szép estét”.
A játék összképével ugyanakkor elégedett volt: „A második félidő bizalmat ad számomra, de a játékosoknak is. Látszott, hogy egységesek és agresszívek voltunk, nyomás alatt tartottuk őket.
A vendégek trénere, Bálint László szerint csapata elmaradt a várakozásoktól, főként idegenbeli teljesítményük okoz gondot. „Nem azt nyújtottuk, amit kellett volna, nem azt, amit elterveztünk. Van egy különbség aközött, ahogyan hazai pályán játszunk, és ahogyan idegenben teljesítünk. Ezen próbálunk javítani” – fogalmazott.
Úgy érzi, a második félidő eleji gyors egyenlítés után hiányzott a megfelelő reakció: „Ez számomra aggodalomra ad okot. Ez egy dilemma, amit meg kell oldanunk: hogyan reagálunk, miután gólt kapunk”.
Veres Szilárd úgy fogalmazott, hogy szereztek egy újabb pontot a Szuperligában: „De úgy éreztem, lehetett volna győzelem is. Egy durva csapat ellen játszottunk egy nagyon jó meccset, főleg a második félidőben”.
A középpályás számára különleges volt az este: „Nagyon boldog vagyok, hogy ma viselhettem a csapatkapitányi karszalagot, de a legfontosabb az, hogy tudtunk szerezni egy pontot”.
A jövőre nézve szerinte az egyik kulcs a helyzetkihasználás: „Ma főleg a második félidőben volt vagy 5-6 jó helyzetünk, és ha ezeket ki tudnánk használni, akkor biztos, hogy könnyebben tudnánk pontokat szerezni”.
A válogatottak szereplése miatti pihenőt követően az FK Csíkszereda a tabella utolsó előtti helyéről várja a folytatást. Ilyés Róbert tanítványai a Szuperliga 9. fordulójában, szeptember 13-án hazai pályán fogadják majd az FCSB együttesét.
Telt ház, fúvószenekar és kiváló hangulat fogadta a bajnoki döntőnek beillő rangadót vasárnap kora este Csíkszentsimonban. A hazaiak 4–0-ra legyőzték az Agyagfalvi Lendületet, és megnyerték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának bajnoki címét.
A feleknek nem sikerült megállapodniuk, az FK Csíkszereda nem bólintott rá az FCSB által tett ajánlatért Anderson Cearáért. Úgy tűnik, a fővárosiak visszalépnek az üzlettől.
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!