Papírforma szerint jóval esélyesebb volt a három pont begyűjtésére a Bardoci Príma Maksán, amely hozta is a kötelezőt és 7–0-ra kiütötte a hazai gárdát. Tizenkilenc lejátszott bajnoki után továbbra is hibátlan mérleggel áll az élen, 96 gólt szerzett és csupán 13-at kapott.
A második helyen álló barótiakra rendkívül nehéz összecsapás várt Kovásznán, a hazaiak idén rendkívül jól teljesítettek saját közönségük előtt.
Nagyon kemény csatát vívott a két fél, a második félidő elején 2–0-s hazai vezetésnél két labdarúgót is kiállítottak az erdővidékiektől, a Kovásznai SE pedig két büntetőt rúghatott, mindkettőt értékesítette.
A kettős emberhátrány ellenére is küzdöttek a vendégek, két szépítő találat is összejött, de végül 4–2-re kikaptak. Jelenleg eggyel kevesebb lejátszott meccsel 12 pont a lemaradásuk a Bardoci Príma mögött.
A harmadik pozíciót elfoglaló zágoni együttes hazai pályán fogadta a sereghajtó Bodzafordulót, és 3–1-re megverte, így pontszámban beérte a baróti együttest, viszont eggyel több mérkőzést játszott.
Szitabodza nagyon szoros találkozón nyert 2–1-re Csernátonban, míg Szentkatolna saját közönsége előtt 3–0-ra győzött Nagyajta ellen. Szintén kapott gól nélkül tudott három pontot szerezni a Perkői SE, amely a papolci együttest küldte haza egy 5–0-s eredménnyel. Gólzáporos mérkőzést játszott egymással Árkos és Uzon, ahol 9–2-re győztek a hazaiak.
| 2024. 04. 17. 17:00 | Maksai SE Maksai SE | Bardoci Príma Bardoci Príma | 0-7 |
| 2024. 04. 21. 15:00 | Csernáton Csernáton | Szitabodza Szitabodza | 1-2 |
| 2024. 04. 21. 17:00 | Szentkatolnai SE Szentkatolnai SE | Nagyajta Nagyajta | 3-0 |
| 2024. 04. 21. 17:00 | Kovásznai SE Kovásznai SE | Barót VSC BVSC | 4-2 |
| 2024. 04. 21. 17:00 | Zágon Zágon | Bodzafordulói SE Bodzafordulói SE | 3-1 |
| 2024. 04. 21. 17:00 | Perkői SE Perkői SE | Papolc Papolc | 5-0 |
| 2024. 04. 21. 17:00 | Árkosi SE Árkosi SE | Uzoni SE Uzoni SE | 9-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Bardoci Príma Bardoci Príma | 19 | 19 | 0 | 0 | 96-13 | 57 |
2 | Barót VSC BVSC | 18 | 15 | 0 | 3 | 77-16 | 45 |
3 | Zágon Zágon | 19 | 15 | 0 | 4 | 67-18 | 45 |
4 | Szitabodza Szitabodza | 19 | 13 | 2 | 4 | 70-33 | 41 |
5 | Kovásznai SE Kovásznai SE | 18 | 12 | 1 | 5 | 69-23 | 37 |
6 | Árkosi SE Árkosi SE | 18 | 10 | 3 | 5 | 67-29 | 33 |
7 | Perkői SE Perkői SE | 18 | 9 | 3 | 6 | 46-28 | 30 |
8 | Nagyajta Nagyajta | 19 | 6 | 4 | 9 | 30-48 | 22 |
9 | Gelencei SE Gelencei SE | 17 | 6 | 3 | 8 | 24-46 | 21 |
10 | Maksai SE Maksai SE | 19 | 5 | 3 | 11 | 27-59 | 18 |
11 | Csernáton Csernáton | 19 | 4 | 2 | 13 | 26-77 | 14 |
12 | Papolc Papolc | 18 | 3 | 3 | 12 | 26-62 | 12 |
13 | Szentkatolnai SE Szentkatolnai SE | 18 | 2 | 4 | 12 | 16-68 | 10 |
14 | Uzoni SE Uzoni SE | 18 | 2 | 1 | 15 | 25-80 | 7 |
15 | Bodzafordulói SE Bodzafordulói SE | 19 | 2 | 1 | 16 | 14-80 | 7 |
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!