Nagy tétje van mindkét csapat számára a találkozónak, a házigazdák az élcsoportban akar maradni, a Brassó megyei gárda pedig feledtetni szeretné az utóbbi hetek gyengébb eredményeit. Októberben még egyik csapat sem nyert, az FK a hónap első hétvégéjén szabadnapos volt, egy hete pedig 3–0-s vereséget szenvedett a Bákói Aerostar otthonában. A hermányiak október 7-én 2–0-ra kaptak ki Kézdivásárhelyen, egy hete pedig hazai pályán 2–1 arányban alulmaradtak a Románvásári VSK csapatától.
„Nehéz mérkőzésre számítunk, a Szászhermány egy jó csapat, jó játékosok alkotják, az elmúlt idényben az utolsó fordulóig harcban voltak az első helyért.
Az elmúlt hetekben hullámvölgyben voltak, de tudatában vagyunk, hogy a Brassó megyei gárda sokkal többre képes, mint amit az elmúlt két fordulóban mutatott.
Egész héten komolyan készültünk, a mi csapatunkból senki sem sérült, és senki sincs eltiltva. Nagyon remélem, hogy jól és eredményesen fogunk játszani, mindenképpen a győzelem a célunk” – közölte honlapunknak Bálint László György, az FK Csíkszereda vezetőedzője.
Labdarúgó 3. Liga, 9. forduló:
pénteken 15 órától
CSM Pașcani–Bucovina Rădăuți
Románvásári VSK–Galaci Suporter Club Oțelul
szombaton 15 órától
Sănătatea Darabani–Galaci Metalosport
Avântul Valea Mărului–CSM Focșani
Kézdivásárhelyi KSE–Székelyudvarhelyi FC
FK Csíkszereda–Szászhermányi FC
Barcarozsnyói Olimpic Cetate–Bákói Aerostar.
A Sporting Liești szabadnapos lesz.
{S1}
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!