A kispesti egyesület hivatalos honlapja szerint az UEFA döntése értelmében a következő hazai nemzetközi mérkőzésen egy 4000 férőhelyes részt le kell majd zárnia a Honvédnak, amely a pénzbüntetés nagyobb részét,
20 ezer eurót a rasszista megnyilvánulások, 5250 eurót a csapat nem megfelelő viselkedése miatt, további 5000 eurót pedig rendzavarásért kapott.
A Honvéd emlékeztetett rá, ez az eljárás nem azonos a klubnak azzal a fellebbezésével, amely során személyes meghallgatást kértek az UEFA-tól a Romániában történtek miatt. Mint írták „erről egyelőre még nem kaptunk tájékoztatást”.
A kispesti együttes tizenegyespárbajban bukta el az Európa-liga-selejtezős párharcot, az augusztus 1-jén rendezett romániai visszavágó 120. percében, miközben a játékosok egymással „kakaskodtak”, a játékvezető közvetlen közelében felrobbant egy pályára bedobott hanggránát. Emiatt több mint fél órát állt a játék, a tizenegyeseket pedig a negyedik játékvezető felügyelete mellett rúgták a játékosok.
A Honvéd óvást nyújtott be a mérkőzés után, ezt az UEFA elutasította, a kispestiek azonban fellebbeztek. A Craiova 60 ezer eurós pénzbüntetést kapott az európai szövetségtől, amely akkor arról is döntött, hogy a román együttesnek három nemzetközi hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kell játszania. A román csapat a harmadik fordulóban az AEK Athénnal szemben búcsúzott.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!