Az egyik legtehetségesebb román játékos kimagasló teljesítményt nyújt a belga élvonalban a bajnoki címre esélyes Standard Liege csapatánál, ahol a jelenlegi bajnokságban
hat gólt szerzett és hét gólpasszt osztott ki.
Legutóbb szerdán este talált be, amikor a Gent elleni idegenbeli mérkőzés 90. percében büntetőből győztes gólt lőtt.
Răzvan Marin csütörtökön aláírta szerződését
a Bajnokok Ligájában – a címvédő Real Madrid kiejtésével – negyeddöntős Ajaxszal, és öt évre kötelezte el magát.
A szezon végéig azonban még a Standardnál marad, amellyel a bajnokság felsőházi rájátszásának harmadik helyén áll.
A felnőtt válogatottban rendre szerepet kapott Răzvan Marin
az Ajax ötödik román légiósa
Cristian Chivu (1999–2003), Bogdan Lobonț (2000–2006), Nicolae Mitea (2003–2008) és George Ogăraru (2006–2010) után.
Mielőtt csatlakozna az Ajax keretéhez, Răzvan Marin idén nyáron részt vesz a román ifjúsági válogatottal az U21-es korosztályú Európa-bajnokságon, amelyet Olaszországban és San Marinóban rendeznek.
Răzvan Marin a harmadik legdrágábban eladott román labdarúgónak számít
Adrian Mutu (19 millió euróért a Chelsea-hez igazolt, 2003-ban) és Cristian Chivu (18 millió, AS Roma, 2003) után.
A top 10 legdrágább román labdarúgó:
1. Adrian Mutu – 19 millió euró (Chelsea, 2003)
2. Cristian Chivu – 18 millió euró (AS Roma, 2003)
3. Răzvan Marin – 12,5 millió euró (Ajax, 2019)
4. Adrian Mutu, Nicolae Stanciu – 10 millió euró (Parma, 2002/Al Ahli, 2019)
5. Nicolae Stanciu – 9,7 millió euró (Anderlecht, 2016)
6. Vlad Chiricheș – 9,5 millió euró (Tottenham, 2013)
7. Alexandru Mitriță – 8 millió euró (New York City, 2019)
8. Vlad Chiricheș, Cosmin Contra – 7 millió euró (Napoli, 2015/AC Milan, 2001)
9. Florin Gardoș – 6,8 millió euró (Southampton, 2014)
10. Adrian Mutu – 6,5 millió euró (Inter, 1999)
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!