A pitești-i klub hétfőn jelentette be, hogy a csapat vezetését szezon közben átvevő Ionuţ Moşteanut a 42 éves Adrian Dulcea váltja a kispadon, aki két időszakban is futballozott az FC Argeșben.
Az edző meg is tartotta első edzését a csapatnál, azóta viszont
nem várt fordulat következett be, kevesebb mint 48 óra elteltével ugyanis szerdán este közölték, hogy mégsem Dulcea lesz a vezetőedző.
A szakvezető nézeteltérésbe került Cristian Genteával, a város polgármesterével és Mihai Foamete klubelnökkel, akikkel nem tudott megegyezni az együttes célkitűzését illetően.
A klub közleménye szerint
nem tehetik meg, hogy kísérletezzenek a csapattal, így azt a döntést hozták, hogy a következő időszakban minél több hazai és külföldi lehetséges edzőt elemeznek ki,
akik elismerésnek örvendenek, mivel azt szeretnék, hogy az új szakember irányításával komoly fejlődésen menjen keresztül az együttes játéka.
Hozzátették, a bajnokság odavágóiból hátramaradt négy fordulóra nem neveznek ki új vezetőedzőt, hanem ezeken a mérkőzéseken az eddigi szakmai stáb tagjai irányítják a csapatot.
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!