HIRDETÉS

Hiába az egyórányi emberelőny és a korai vezetés, nem tudott nyerni a CFR

Óriási lehetőséget szalasztott el a Kolozsvári CFR. Korábbi felvétel
Fotó: Facebook/Kolozsvári CFR

Hatalmas lehetőséget szalasztott el a Kolozsvári CFR, miután vasárnap délután mindössze 1–1-es döntetlent ért el a Jászvásári Poli otthonában. A kincses városi gárda mindent kihagyott, ezáltal pedig már le is csúszott az első helyről.

Továbbra is kaotikus helyzet uralkodik a labdarúgó Szuperligában, 3 fordulóval az alapszakasz vége előtt négy gárda van versenyben az éllovas pozícióért, de szoros az állás a középmezőnyben is. A 27. játéknapot az első helyről várta a Kolozsvári CFR, amely a Jászvásári Poli otthonába látogatott vasárnap délután.

Az időjárás nem kedvezett a csapatoknak, fagyos, havas pályán, -4 fokban kellett játszaniuk.

Ennek ellenére nem zavartatta magát a bordó mezes alakulat, Meriton Korenica villanása után már a 4. percben megszerezte a vezetést.

A félidő derekán egy ártatlannak tűnő szituációban Camara próbálkozott ellőni a labdát egy ollózó mozdulattal, ehelyett viszont az ellenfél fejét találta el, a játékvezető pedig kiállította a 27 éves játékost.

A folytatásban leginkább a mezőnyben zajlott a játék, érződött a játékosokon, hogy kevésbé magabiztosak a fagyos gyepen. A hosszabbítás legvégén a CFR megduplázta az előnyét Nkololo révén, azonban a videóbíró közbeszólt és szabálytalanság miatt érvénytelenítették a gólt.

A fordulást követően nagy meglepetésre nem riadt meg az emberhátránytól a házigazda, bátran kezdte a második félidőt. Skuka lövésénél hatalmas bravúrt mutatott be Hindrich, így nem változott az eredmény. Nem sokkal később lezárhatta volna a meccset a kincses városi csapat, Postolachi került kihagyhatatlan ziccerbe, a 24 éves játékos viszont még csak a kaput sem találta el öt méterről.

Ahogyan az lenni szokott, a kihagyott helyzet azonnal megbosszulta magát:

Alin Roman ívelte be tökéletesen a szögletet, Guilherme révén pedig egyenlített a Poli (1–1).

Ezt követően minden energiáját mozgósította a Kolozsvári CFR, hogy újra átvegye a vezetést, azonban ez nem jött össze, hiába helyezett nagy nyomást a hazai kapura. Ezzel a döntetlennel hatalmas lehetőséget szalasztott el a kincses városi klub.

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 27. forduló:
Jászvásári Poli–Kolozsvári CFR 1–1 (0–1),
gólszerzők: Guilherme (64.), illetve Korenica (4.).

Poli: J. Fernandez – G. Soares, Samayoa, C. Silva, Ispas – Goncalves, Bordeianu, Garobbio, Șteanovici – Roman – Camara. Cserék: Niga, Bordușanu, Gouet, Tănasă, Adăscăliței, Teixeira, Ciobanu, Umar, Creț, Diakhaby, Skuka, Ilie. Vezetőedző: Vasile Miriuță.
CFR: Hindrich – Graovac, Bolgado, Ilie, Camora – Korenica, Djokovic, Păun – Nkololo, Postolachi, Kamara. Cserék: Popa, Abeid, Iacob, Țîrlea, Sinyan, Name, Emerllahu, Fica, Sfait, Munteanu, Juric. Vezetőedző: Dan Petrescu.

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 27. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
FCSB FCSB
27
13
10
4
40-23
49
2
Universitatea Craiova U Craiova
27
13
9
5
42-25
48
3
Kolozsvári U Kolozsvári U
27
13
9
5
41-25
48
4
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
27
12
11
4
47-31
47
5
Bukaresti Dinamo Dinamo
27
11
12
4
36-24
45
6
Bukaresti Rapid Rapid
27
10
12
5
32-24
42
7
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
27
10
7
10
35-32
37
8
Petrolul Ploiești Petrolul
27
8
13
6
28-26
37
9
FC Hermannstadt Hermannstadt
27
9
8
10
31-37
35
10
Konstancai Farul Farul
27
8
10
9
27-33
34
11
Aradi UTA UTA
27
8
9
10
26-30
33
12
Galaci Oțelul Oțelul
27
6
11
10
21-28
29
13
Unirea Slobozia Slobozia
27
7
4
16
28-45
25
14
FC Botoșani Botoșani
27
5
9
13
22-35
24
15
Jászvásári Poli Jászvásár
27
6
6
15
25-44
24
16
Gloria Buzău Gloria
27
5
4
18
23-42
19
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Itt a vége, eldőlt minden: a Gyergyói Hoki Klub nyerte az Erste Ligát

Hiába szerezte meg a vezetést a Csíkszeredai Sportklub, fordítani tudott a Gyergyói Hoki Klub az Erste Liga döntőjének hatodik mérkőzésén, és 4:2-es összesítéssel megnyerte a sorozatot. A piros-fehérek történetük során másodszor hódították el a trófeát.

Örömhír az FK Csíkszeredának: ideálisan indult a forduló a feljutás szempontjából

A Resicabányai CSM kétgólos vereséget szenvedett a Steauától a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának 5. fordulójában, ez pedig az FK Csíkszeredának kedvez, amely egy esetleges szombati diadallal bebiztosíthatja a helyét az élvonalban.

Székelyhon

Szörnyű tragédia nagypéntekre virradóan: bennégett egy utas a kamionnal ütköző személyautóban

Egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek egy péntekre virradóan történt közúti balesetben a Krassó-Szörény megyei Toplec település térségében.

`
Krónika

Árvíztől tartanak egy erdélyi gát megrepedt betonfala miatt, a vízügy nyugalomra int

Nem fenyegeti veszély a lakosságot és az infrastruktúrát, a Hunyad megyében található Valea de Pești (magyarul halasvölgyet jelent) gát normál paraméterekkel működik – közölte csütörtökön az Országos Vízügyi Igazgatóság.

Krónika

Magyarországiak szenvedtek halálos balesetet Romániában

Két magyarországi gépjármű ütközött össze csütörtök délután a tornyai határátkelő közelében, Arad megyében. A balesetben életét vesztette egy 76 éves magyarországi illetőségű féri, női utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.

Főtér

Az USR beállt Nicușor Dan mögé, aztán a BEC kirúgta onnan…

… egy polgármester úgy beszólt Victor Pontának, hogy az szökőárnak is beillene… és a mutáns tél váratlanul kapta magát és feldobta a talpát.

Ez is érdekelheti

Ennél az egy pontnál több volt a Sepsi játékában

A vereségi sorozatát megszakította ugyan, de nincs sokkal beljebb a Sepsi OSK, miután döntetlent játszott az Aradi UTA otthonában. A mutatott játék viszont bizakodásra ad okot a folytatásra nézve.

Dorinel Munteanu: erős játékosaink vannak, akik elbírják a nyomást

Sorsdöntő mérkőzések következnek a Sepsi OSK számára, amely a kiesőzónába került a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Dorinel Munteanu együttese az ötödik fordulóban pénteken este az Aradi UTA otthonában vethet véget a vereségi sorozatának.

Öt döntő következik – a végsőkig küzdenek a Sepsi OSK-nál

A legnehezebb időszakát éli a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó Szuperligában. Az együttest a kiesés fenyegeti, a klubvezetés azonban pozitívan áll hozzá a kialakult helyzethez. A szurkolóknak azt üzenik, hogy a végsőkig bízzanak bennük.

Nem tolakodtak a nemzetközi klublicencért a Szuperligában

Még a mezőny fele sem rendelkezik az európai kupasorozatokban való induláshoz szükséges klublicenccel, ezt mindössze hét együttes kérvényezte és szerezte meg a labdarúgó Szuperligában.

Nincs megállás a lejtőn: két helyet rontott, a kiesés szélén a Sepsi OSK

Lezárult a labdarúgó Szuperliga rájátszásának 4. fordulója, amely újabb fájdalmas vereséget hozott a Sepsi OSK számára. A háromszéki csapat hazai pályán kapott ki 4–1-re a Farultól, így már csak két pont választja el az egyenes kieséstől a másodosztályba.

Nem tudta kihasználni az FCSB botlását a Kolozsvári CFR

Nagy reményekkel vágott neki a hétfő esti meccsnek a Kolozsvári CFR, amely a Bukaresti Rapid együttesét fogadta a felsőházi rájátszás 4. fordulójában. A házigazda már a mérkőzés elején megszerezte a vezetést, ám végül be kellett érnie egyetlen ponttal.

A Sepsi OSK-nál rá sem mernek nézni a tabellára, nagytakarításra készülnek

Újabb fájó vereséget szenvedett el a Sepsi OSK, ezúttal hazai pályán a Konstancai Farul ellen kapitulált Dorinel Munteanu csapata. A háromszékiek vezetőedzője nagytakarításra készül a klubon belül, míg Denis Haruț látni sem akarja a tabellát.

Kiütéses vereséggel tovább mélyült a válság a Sepsi OSK-nál

Hiába a vezetés és a mezőnyfölény az első félidőben, a fordulást követően teljesen más csapatok jöttek ki a pályára. A Sepsi OSK elszórakozta az előnyét és újabb súlyos vereséget szenvedett el, így a kiesőzónában maradt a Szuperligában.

Győzelmi kényszerben: menekülne a kiesőzónából a Sepsi OSK

Nagyon gyengén kezdte az alsóházi rájátszást a Sepsi OSK: a háromszéki csapat három vereséggel áll, és ezzel ideiglenesen visszacsúszott a kiesőzónába. Dorinel Munteanu együttese szombaton délután hazai pályán a Konstancai Farul ellen javíthat.

Kiesőzónába került a Sepsi OSK

Idegenben nyert a Jászvásári Poli a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában, és sikerével megelőzte a Sepsi OSK-t, amely a kiesőzónába került.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!