A fővárosban rendezett mérkőzés eleje nem alakult jól a Dinamo számára, a medgyesiek korán előnyhöz jutottak. Félórát követően azonban a bukaresti csapat megszerezte az egyenlítő találatát, sőt a szünet előtt megfordította az eredményt egy vitatott szituációból szerzett góllal, amelynél a vendégjátékosok szabálytalanságot reklamáltak a kapusnál.
A második játékrészben már nem esett több találat, így a Dinamo két vesztes meccs után újra nyerni tudott, és felzárkózott a ranglistán, éppen a Gaz Metan mögé, amelynek viszont véget ért az öt mérkőzés óta tartó veretlenségi szériája.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!