Elővigyázatosan kezdett mindkét együttes, a meccs legelején csak tapogatóztak a felek. Az első említésre méltó lehetőségre 23 percet kellett várni, ekkor Camora lövését védte Niczuly.
Nem sokkal később ismét helyzetbe került a kincses városi gárda, Rocha kapott remek beadást, azonban pár méterről még a kaput sem sikerült eltalálnia.
Félóra elteltével, szinte a semmiből jött a hazai vezető találat. Oberlin lövése után Hindrichről kijött a labda, Coman pedig játszi könnyedséggel passzolt az üres kapuba öt méterről.

A fordulást követően nem sokat változott a játék képe, a CFR rohamozott az egyenlítésért, de mégis a Sepsi OSK veszélyeztetett. Az 53. percben Simic találta el a kapufát fejjel, ezt követően pedig a kincses városi gárda pillanatai következtek.
A játékrész derekán Kamara maradt egyedül közel a kaputól, a rutinos támadó pedig nem hibázott közvetlen közelről, 1–1-re módosította az állást.

A folytatásban mindkét félnek megvoltak a maga helyzetei, azonban minden kimaradt, Niczuly és Hindrich rendre a helyén volt és hárítani tudott.

Maradt a döntetlen, ezzel pedig eldőlt, hogy a Sepsi OSK az alsóházban folytatja.
| 2025. 02. 28. 17:00 | Unirea Slobozia Slobozia | Galaci Oțelul Oțelul | 0-1 |
| 2025. 02. 28. 20:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 1-1 |
| 2025. 03. 01. 16:00 | Kolozsvári U Kolozsvári U | FC Botoșani Botoșani | 0-1 |
| 2025. 03. 01. 19:00 | Universitatea Craiova U Craiova | Konstancai Farul Farul | 1-0 |
| 2025. 03. 02. 15:00 | Jászvásári Poli Jászvásár | Petrolul Ploiești Petrolul | 1-0 |
| 2025. 03. 02. 20:00 | Bukaresti Rapid Rapid | FCSB FCSB | 0-0 |
| 2025. 03. 03. 17:00 | Gloria Buzău Gloria | Aradi UTA UTA | 1-1 |
| 2025. 03. 03. 20:00 | Bukaresti Dinamo Dinamo | FC Hermannstadt Hermannstadt | 2-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FCSB FCSB | 29 | 14 | 11 | 4 | 42-24 | 53 |
2 | Universitatea Craiova U Craiova | 29 | 14 | 10 | 5 | 45-27 | 52 |
3 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 29 | 13 | 12 | 4 | 50-32 | 51 |
4 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 29 | 14 | 9 | 6 | 42-26 | 51 |
5 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 29 | 12 | 12 | 5 | 39-26 | 48 |
6 | Bukaresti Rapid Rapid | 29 | 11 | 13 | 5 | 35-25 | 46 |
7 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 29 | 11 | 8 | 10 | 38-34 | 41 |
8 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 29 | 10 | 8 | 11 | 33-40 | 38 |
9 | Petrolul Ploiești Petrolul | 29 | 8 | 13 | 8 | 28-29 | 37 |
10 | Aradi UTA UTA | 29 | 8 | 10 | 11 | 28-33 | 34 |
11 | Konstancai Farul Farul | 29 | 8 | 10 | 11 | 28-37 | 34 |
12 | Galaci Oțelul Oțelul | 29 | 7 | 11 | 11 | 22-29 | 32 |
13 | FC Botoșani Botoșani | 29 | 6 | 10 | 13 | 25-37 | 28 |
14 | Jászvásári Poli Jászvásár | 29 | 7 | 7 | 15 | 26-44 | 28 |
15 | Unirea Slobozia Slobozia | 29 | 7 | 5 | 17 | 28-46 | 26 |
16 | Gloria Buzău Gloria | 29 | 5 | 5 | 19 | 25-45 | 20 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!