Hirdetés

Heves megyei futballvendégek jártak Székelyföldön

Közös fotó Hargita- és Heves megye futballszövetségeinek vezetőségi tagjaival
Fotó: Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület

Több mint tíz éve tart Heves és Hargita megye futballegyesületeinek kapcsolata. Idén Székelyföldön találkozott a két delegáció, a találkozó csúcspontját pedig a két megye U17-es válogatottjának mérkőzései jelentették.

2023. július 09., 18:58

A háromnapos program során a Heves megyei vendégek Parajdon voltak elszállásolva, ahonnan ellátogattak – többek között – Szovátára és Csíkszeredába, ez utóbbi helyszínen, az FK-sportparkban zajlottak az U17-esek mérkőzései.

Füves pályán, kitűnő gyepszőnyegen játszottak a csapatok •  Fotó: Somolyák István Galéria

Füves pályán, kitűnő gyepszőnyegen játszottak a csapatok
Fotó: Somolyák István

Hirdetés

„Az idei mérkőzések és találkozó anyagi hátterét nyertes pályázataink révén tudtuk biztosítani. Hasznos találkozó volt, ahol a további együttműködésről is egyeztettünk” – tudtuk meg Bálint Attilától, a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesült (HMLE) játékvezetői kollégiumának elnökétől.

Bálint Attila (jobbról a második) Heves megyei játékvezetői kollégáival •  Fotó: Bálint Attila Galéria

Bálint Attila (jobbról a második) Heves megyei játékvezetői kollégáival
Fotó: Bálint Attila

Egyebek mellett Bálint Attila egyeztetett Kelemen Attilával, a Heves megyei játékvezetői testület vezetőjével egy játékvezetői tapasztalatcsere lehetőségeiről. A találkozón részt vett a két Heves megyei FIFA labdarúgó játékvezető, Farkas Ádám és Urbán Eszter is.

Hargita megye U17-es női válogatottja. Jobbról Portik Helga vezetőedző •  Fotó: Portik Helga Galéria

Hargita megye U17-es női válogatottja. Jobbról Portik Helga vezetőedző
Fotó: Portik Helga

A fiúk mérkőzése 1–1-es döntetlennel zárult, a lányok meccsét pedig a vendégek nyerték 5–3-ra.

A tervek szerint jövőben Heves megyében találkozik a két megye futballküldöttsége.

Hargita Megye U17-es fiúválogatottja. Jobbról Szabó Attila vezetőedző •  Fotó: Bálint Attila Galéria

Hargita Megye U17-es fiúválogatottja. Jobbról Szabó Attila vezetőedző
Fotó: Bálint Attila

U17-es lányválogatottak mérkőzése:
Hargita Megye–Heves megye 3–5 (1–4).
A hazai csapat gólszerzői: Incze Brigitta (8.), Dorina Tănase (45.) és Szőke Eszter (61., büntetőből).
Hargita megye válogatottja: Balog Boglárka – Bianca Banea, Trinfuj Boglárka, Denisa Scurtu-Pintea, Andrea Sandu, Dorina Tănase, Fülöp Boglárka, Szőke Eszter (csapatkapitány), Lőrincz Kitti, Incze Brigitta, Bodor Anita. Cserék: Kádár Noémi, Cseke Melánia, Alexia Zănoaga, Benedek Kincső, Gáll Boglárka, Hunyadi Brigitta, Daradics Boglárka, Nagy Boglárka. Stáb: Portik Helga (vezetőedző) és Szőcs Renáta (másodedző).

U17-es fiúválogatottak mérkőzése:
Hargita Megye–Heves megye 1–1 (1–0).
A hazai csapat gólszerzője: Szász Dávid.
Hargita megye válogatottja: Jakab Zalán – Jánosi János, Török-Láday Hunor, Vass Loránd, Marosi Krisztián, Csíki Hunor, Alex Lungu, László Szilárd, Sánduly Dávid, Denis Soponaru, Szász Dávid. Cserék: Deáky Zsombor, Pásztor Ádám, Lukács Bence, Gál Péter, Horváth Krisztián. Stáb: Szabó Attila (vezetőedző), Bartos László (másodedző).
A fiúmérkőzés játékvezetői. Balról a második Bálint Attila •  Fotó: Bálint Attila Galéria

A fiúmérkőzés játékvezetői. Balról a második Bálint Attila
Fotó: Bálint Attila

Közös fotó a lányokkal •  Fotó: Bálint Attila Galéria

Közös fotó a lányokkal
Fotó: Bálint Attila

Az eseményre készült emlékzászló •  Fotó: Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület Galéria

Az eseményre készült emlékzászló
Fotó: Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület

Az eseményre készült emlékzászló •  Fotó: Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület Galéria

Az eseményre készült emlékzászló
Fotó: Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

Súlyos veszteség, kilenc hónapra eltiltották a Sepsi OSK csapatkapitányát

Végleges döntést hozott a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) Cosmin Matei doppingügyében. A Sepsi OSK csapatkapitányát kilenc hónapra eltiltották, amelyből egy hónapot már letöltött.

Corbu góljától hangos a román és a magyar sajtó, válogatott meghívót sürgetnek

Győztes gólt szerzett, a mérkőzés legjobbjának választották, teljesítményével pedig a román sportsajtó figyelmét is felkeltette Marius Corbu. Több szaklap szerint a Székelyföld Labdarúgó Akadémia neveltje már megérdemelné a román válogatott meghívóját.

Kizsigerelt játékosok, hoppon maradt szurkolók: így jutott a Gaz Metan sorsára az FC Hermannstadt

A Medgyesi Gaz Metan 2022-es megszűnése után újabb súlyos csapás érte a Szeben megyei labdarúgást: az előző szezonban felhalmozott hatalmas adósságok miatt felszámolták a finanszírozás nélkül maradt FC Hermanstadtot, 11 évvel a klub alapítása után.

Bajnokok Ligájában szereplő együtteshez igazolt a Sepsi OSK korábbi gólfelelőse

Újabb külföldi kihívás vár Gabriel Debeljuhra. A Sepsi OSK korábbi horvát támadója a litván bajnok Kauno Žalgiris együtteséhez szerződött, amely jelenleg a Bajnokok Ligája selejtezőjében is érdekelt.

Felzárkózott a Csíkszentsimon, de végül fölényesen nyert a Gyergyói VSK

Magabiztos, 7–2-es győzelemmel zárta az előszezon első felkészülési mérkőzését a Gyergyói VSK labdarúgócsapata. A 3. Liga új szezonjára hangoló csapat hazai pályán múlta felül a Hargita megyei bajnok Csíkszentsimoni KSK együttesét.

Az NB I megelőzi a Szuperligát: frissült a világ bajnokságainak erősorrendje

Elkészült az Opta Power Rankings legfrissebb rangsora, amely a világ labdarúgó-bajnokságainak erősségét hasonlítja össze. A statisztikai modell szerint a magyar élvonal a 34., míg a román Szuperliga a 36. helyet foglalja el.

Fél évszázada a megyei élvonalban: példát mutat a Kézdiszentléleki Perkő

A Kézdiszentléleki Perkő hosszú évtizedek óta meghatározó alakja a háromszéki labdarúgásnak, az 1954-ben alapított labdarúgóklub Kovászna megyében egyedülálló módon ötven éve megszakítás nélkül tagja a megyei élvonalnak.

Negyvenes évforduló: a nap, amikor legyőzte a BEK-győztes Steauát a Székelyudvarhelyi Haladás

A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.

Játékvezetői tanfolyam indul Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen

Ingyenes, hat alkalomból álló labdarúgó-játékvezetői tanfolyamot szervez ősszel Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen.

Skandináv együttest visz Sepsiszentgyörgyre a Kolozsvári U

Kiesett az Európa Liga selejtezőjéből a Kolozsvári U, így a Konferencia Ligában folytatja nemzetközi szereplését. A norvég SK Brann Bergen lesz a következő ellenfele.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!