A sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat a végjátékban kétgólos előnyét elherdálva 3–3-as döntetlent játszott a Kolozsvári CFR vendégeként a Szuperliga alapszakaszának 14. fordulójában.
A találkozó 76. percében a Sepsi OSK egyik meghatározó játékosa, Cosmin Matei lesérült és nem tudta folytatni a játékot, a szakvezetésnek egyből cserélnie kellett.
A 33 éves középpályás fájtatja hátul a combját, hétfőn délután végzik el az MR-vizsgálatot.
Több mint bizonyos, hogy izomszakadásról van szó, de remélik, hogy ez csak részleges és nem annyira súlyos a helyzet
– tájékoztatott a Székely Sport érdeklődésére Hadnagy Attila.
A Sepsi OSK sportigazgatója közölte, egyelőre nem tudják pontosan, hogy Mateinek mennyi időt kell kihagynia, de
az újabb bajnoki szünetig hátralévő három meccsen biztosan nem léphet pályára.
Megtudtuk, hogy a háromszéki együttesnél az utóbbi időben sérüléssel bajlódó további játékosok közül Dimitrij Oberlin és Marian Drăghiceanu hétfőn újrakezdte az edzéseket, így bevethetők lesznek a következő mérkőzéseken.
A Sepsi OSK legközelebb szerdán 15 óra 45 perctől a harmadosztályú Gyulafehérvári Unirea ellen idegenben játszik a Román Kupa csoportkörének első fordulójában. Ezt követően Valentin Suciu csapata szombaton 18.30-tól a Petrolul Ploiești-et fogadja a bajnokság odavágó-sorozatának 15., utolsó játéknapján.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!